Mit lehet kezdeni maradék sültekkel, ha nem akaródzik elfogyni? Íme egy példa.
2017. január 13. írta: Gyalogrépa

Mit lehet kezdeni maradék sültekkel, ha nem akaródzik elfogyni? Íme egy példa.

Szláv céklás tormás hússaláta házi pancettával

pro_20.jpg

A keleti szláv konyhákról a fejemben az élt, hogy nehéz, zsíros fogások gyűjteménye. Na, ezzel óriásit tévedtem. A ruszlival a mai napig sem vagyunk barátok, odáig jutottam, hogy végülis nem rossz. Ebbe a fogásba sem került ruszli, viszont nagyszerűen megoldotta a problémámat: a maradék főtt tarja eltüntetése.

pre_16.jpg

Középen a maradék: füstölt főtt tarja. Még újkorában sokkál gusztább volt. Akkor volt hozzá köret is. Mennyiségre pont kevés a párommal kettőnknek, meg aztán a megjelenésével is kéne valamit kezdeni. Kidobni? Az teljesen kizárt. Persze megéri csak a saláta kedvéért is füstölt húst főzni. Az enyém így főtt, így meg sült.

cekla.jpg

Tehát a saláta: 1 liter vizbe tettem sót, őrölt borsot, fűszerköményt, koriandert. Felforraltam. Közben megpucoltam a céklákat és nagyon vékonyra felszeltem. Minél vékonyabb annál könnyebben puhul meg, és veszi fel a forró páclé ízét. Amint felforrt a víz, egy decit öntöttem bele a házi csemegeuborkám levéből. Lehúztam a tűzről és bepakoltam a céklát. Lefedtem. Amíg a többi alkatrész elkészült, a cékla félig megpuhult a páclében, marinálódott.

salad.jpg

A nagy festett mázas tálalamat választottam, ami jól passzol a kelet-európai hangulathoz. Az édes hagymát apró kockákra a csemege uborkát nagyobbakra vágtam. Bepakoltam a maradék házi görög yoghurtomat. Magas zsírtartalmú yoghurtot, tejfölt, vagy szmetanát tanácsos belerakni, hogy testességet adjon a salátának. Reszeltem bele kulturált adag tormát. Facsartam bele citromlevet. Leszűrtem a céklát, beletettem. Apró darabokra vágtam a maradék tarját. Az egészet összekevertem. Megkóstoltam. Kevés sóval és almaecettel korrigáltam. Vékonyra szeltem a megtisztított sörretket. Enyhén lesóztam. Ennyi az egész.

pro_20.jpg

A pancettámból vékony szeleteket vágtam, így tálaltam. Belvárosi sétánk alkalmával vettem ezt a kovászos kenyeret. Sajnos itt a külvárosban nem kapni ilyet, de bármilyen rusztikus kenyér megállja a helyét. A salátára friss citromhéjat reszeltem. Erre aztán mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy nehéz. Jól el lehet bele lőni maradék csirkesültet, de a legjobb sertéssülttel. A szezonalitása elég széles, az alapanyagokat szinte egész évben jó minőségben olcsón fel lehet lelni. Ütős eszközt adtam a kezedbe a maradék sültek eltüntetésére. Használd!

A bejegyzés trackback címe:

https://suburbankitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr912117073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.01.14. 10:32:48

Vagy csinálsz belőle egy szenyát kis mustárral, kevesebb macera.

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2017.01.14. 11:46:45

Jaja! Én is úgy tolom reggelire. De ezt itt vacsorára ettük. Nyers hagyma van benne, azt meg csak vacsorára, vagy hétvégén reggelire tudunk enni. Akkor, amikor egy darabig nem megyünk emberek közé. Sok sikert a bristoli projektekhez Mr Eggs!

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.01.14. 18:52:39

Bubble and squeak nek nézzél utána.
köszi :)
süti beállítások módosítása