Rém egyszerű elkészíteni, csak az érlelést kell türelmesen kivárni. A végeredmény meglepően sokoldalú. Amióta elkészült, szívesen esszük csípős savanyúságként.

A pácléhez kell só, cukor és rizsecet, és némi víz a felöntéshez.

Hagyományosan akkor tanácsos készíteni, mikor a gyömbér hajtani akar. Ilyenkor megjelennek a rügykezdemények, körülöttük pedig halvány lilás színű lesz a gumó. A szusigyömbér ettől lesz rózsaszínű. A gyömbért megtisztítottam, és vékonyan felszeltem. Jól látszik a héj alatti rész lilás elszíneződése. Mondjuk elég rostos darabot sikerült választanom, meg belül is találtam hibákat. A túl rostos és hibás részeket kivágtam.

Befőttesüvegbe raktam a gyömbérszeleteket. Vizet forraltam. Negyed liter vízre számítva egy evőkanál sót, egy evőkanál cukrot és három evőkanál rizsecetet számoltam. Feloldottam a marinád összeveőit, és forrón a gyömbérre öntöttem. Kissé megrázogattam, hogy ne maradjanak levegőzárványok. Annyi páclevet öntöttem rá, hogy elfedje a gyömbéreket. Savanyúságleszorítót használtam, hogy ne lógjon ki semmi a pácléből. Rácsavartam a tetőt, és amint kihűlt, beraktam a hűtőbe érlelődni. Két hét érlelés után megjelent némi rózsaszínes elszíneződés. Ha trükközni akarsz a színnel, tegyél bele pár csepp céklalevet. Elvégre a legtöbbször a bolti verziót is színezik. Hűtőben tárolva sokáig eláll, talán az íze is jobban kiteljesedik. Ja, és persze a bolti verzió töredékébe került.

Egy példa a felhasználásra: szójaszósszal meglocsoltam kevés savanyított laskagombát. Rizst és tojást főztem. Melléjük ettem édeskés savanyúságként a pácolt gyömbért.