Gyerekkoromban rengeteg túrós csuszát ettem. A húsfélékkel akkoriban nem voltunk barátságban, így az egyik fő fehérjeforrásom a tejtermékek voltak. Ennek jegyében, gyakran készült otthon túrós csusza szélesmetéltből. A túrós csusza alapanyagait egész évben lehetett kapni; a túró és a tejföl pedig elállt legalább az egyik hétvégétől a következőig. Füstölt hasaaljaszalonnát és házi tésztát pedig kaptunk a vidéki rokonoktól, akik vágtak disznót és tyúkjaik is voltak. Ez persze nem fedezte az egész évi szükségletet, de igen jól jött. Újramelegíteni sosem szerettem, inkább megettem hidegen, ha volt maradék - mindig volt. Azóta megtanultam tésztát gyúrni, és ugyanúgy szélesmetéltből készítem a túrós csuszát, mint ahogy gyerekkoromban készült. Arra rá se hederítek, hogy ez nem csuszatészta.

Kezdésnek egy tojásból és tíz dekagramm lisztből kevés sóval tésztá gyúrtam, letakartam, majd a hűtőbe raktam pihenni.

Nálunk régen füstölt hasaaljaszalonnával, tejföllel és félzsíros tehéntúróval készült a túrós csusza. Úgy gondolom, ma is ez a legelterjedtebb verzió. Én a tejfölt bryndzával és a házi érlelt szalonnámmal párosítottam, ami jelen esetben tokaszalonna. Sütés előtt pedig ezt a pompás kis szlovák füstölt gyúrt sajtot reszetelm a tetejére. Tulajdonképpen a bryndza és a sajt miatt kapta a fogás a felvidéki jelzőt.

Vizet forraltam a tészta főzéséhez. A szalonnát kiolvasztottam a serpenyőmben. A pihentetett tésztát kinyújtottam, majd metéltre vágtam a tésztegépemmel. A tésztát kissé keményre főztem, majd leszűrtem, és a serpenyőbe raktam pár evőkanál főzővízzel együtt. Átforgattam, majd belekevertem a tejföllel elkevert juhtúrót. Ezt egy kis tepsibe öntöttem, a tetejére a reszelt sajtott tettem. Kétszázharminc fokos sütőben megpirítottam kissé.

Valamiért jobb érzés a sütőtálból enni az ilyesmit, mint tányérból. Hozzá minden esetben eszek valamilyen nyers hagymát attól függően, épp melyiknek van szezonja.