Az ünnepi főtt tarja lakkozása narancsos-mézes karamellel
2016. december 26. írta: Gyalogrépa

Az ünnepi főtt tarja lakkozása narancsos-mézes karamellel

Minek lakkozni a tarját? Az íz és a látvány mindent elmagyaráz.

glazedham.jpg

Bemutatom, hogyan fejeztem a be a karácsonyi menü fő attrakcióját.

Korábban megfőztem a füstölt tarját. Akit érdekel, hogyan készült, kattintson a képre.

pro_10.jpg

Szenteste napján előre kivettem a hűtőből és hagytam szobahőmérsékletre melegedni. Levágtam róla a kötözőzsineget. Kiválasztottam a mérethez leginkább passzoló sütőedényt.

pre_9.jpg

A tarját 160 fokos sütőbe raktam, hogy felmelegedjen, addig elkészítettem az úgynevezett glézt.

glaze.jpg

Ehhez másfél evőkanál cukorból sötét karamellt készítettem. Felöntöttem, fél deci krém sherryvel. A karamel gyorsan kihűlt megkeményedett. Fél deci almaecetet locsoltam rá.Hamar gyöngyözni kezdett, lassan feloldódott a karamell. Fél deci narancslevet öntöttem rá, a felére forraltam. Egy evőkanál mézet raktam bele, elkevertem.

Nagyjából fel is melegedett a tarja a sütőben, kivettem. A sütőben a lángot a maximumra állítottam.

lakk.jpg

Első lépésben a kissé híg lakk harmadával bevontam a húst. A maradék lakkot visszatettem a tűre sűrűsödni. A kanál hátával eloszlattam a híg lakkot, hogy mindenhova jusson. Ez szolgált alapozó gyanánt. Mire végeztem sűrű ragacsos mázzá sűrűsödött a maradék lakk. Bekentem vele a tarját és a forró sütőbe tettem. Közben elkezdtem felmelegíteni a két hete érlelődő karácsonyi chutneyt. Így készült

pro_11.jpg

A lakknak csak kis része folyt le. A nagyobb része bevonatként tapadt a tarjára. Felszeltem, tálaltam a chutneyval. Meglocsoltam a szeleteket a lefolyt ragacsos karamelles mázzal.

glazedham.jpg

Ez volt a Szenteste főfogása nálunk. Mi lett a desszertnek szánt gyümölcskenyérrel? Ennyi maradt belőle a vacsorához.

maradek.jpg

Mindenkinek kellemes Ünnepeket kívánok!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://suburbankitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr4712072239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.