Nyilván egyik szakácsverseny sem fogja gyökeresen megváltoztani sem a közétkeztetést, sem a vendéglátó kultúrát. Ez mindegy is, engem személy szerint egyik sem érint túlzottan. A környezetemben élők legtöbbször azt eszik, amit otthon főznek, vagy rendelnek. Étteremben csak céges meghívás alkalmával eszünk, néha beesik egy gyros. Nem ismerek olyat, aki menzán, vagy vállalati konyhán enne. Már ha léteznek egyáltalán még vállalati konyhák. Úgy gondolom, hogy a magyar étkezési kultúrát leginkább azok befolyásolják, akik a családjuk számára az ételekről gondoskodnak; tehát mi, akik bevásárolunk, otthon főzünk.

Lehet azt gondolni, hogy Széll Tamás versenytányérjai olyan messze vannak a házi koszttól, mint Makó Jeruzsálemtől. Egészen biztos vagyok benne, hogy sosem fogom reprodukálni egyik versenytányért sem. Hogy miért? Mert azok versenytányérok. Az a dolguk, hogy bemutassák az adott ország ételkultúráját. Ember legyen a talpán, aki két tányérra tudja zsúfolni hazája kulináris értékeit! A házi koszt célja az, hogy jól lakjon a fogyasztója és élvezze az étkezést. A versenytányérok szemmel láthatólag nem sokat segítenek a jóllakáson, de a zsűrinek rengeteg mindent kell megkóstolnia kipukkadás nélkül. Amit ők pontoznak és értékelnek az a tányér élvezeti értéke, a szezonalitás, és a hazához való kötődés. Ez teljesen független az étel mennyiségétől.

A fogásoknak csak a látványát tudom értékelni a képeken keresztül. Az ízeket, illatokat csak elképzelni lehet a részletes leírás alapján. Az alapanyagokat elnézve a legtöbbet könnyen be lehet szerezni itthon is hasonló minőségben. Magam is főzök céklával, zellerrel, csirkével. Elég jól ki tudom választani az elérhető legjobb minőségűt, úgy látom. Nem kell ragaszkodni a bressei csirkéhez. Nagyon meg vagyok elégedve a piacon kapható tanyasi csirkével. Jobban ízlik, mint a nem tanyasi. Ha lesz beregi csirke, akkor azt biztosan kipróbálom, de addig marad a tanyasi. A szarvasgomba fogós kérdés, ha alaposan utánajárnék, biztosan tudnék frisset szerezni. A homár egészen más kérdés. Annyira drága alapanyag, hogy biztosan nem fogok előfőzött-fagyasztott homárral próbálkozni. Még nem ettem soha, majd az élőhelyén megkóstolom frissen; ha eljutok valaha ilyen helyre. Az hogy még életemben nem ettem folyami rákot sem, az egy édesvízben gazdag országban rettenetes. De a kínálatot és az árazást elnézve egy darabig nem is fogom megkóstolni. Visszatérek a tárgyra. Meg tudott szólítani a verseny: ha csak a zöldséges tál, az is valami.

Mivel a versenyen cél minden alapanyag saját karakterének az érvényre juttatása, így a zellernek biztosan zelleríze, a céklának céklaíze volt. Ezt én is össze tudom hozni otthon. Akkor mégis miben különböznek a versenytányérok a házi koszttól? A válasz az alapanyagok párosításában, ízesítésében és az elkészítési technológiában lehet. Tehát a lényeg a részletekben rejlik. A következő hetekben átrágom magam a fellelhető összes alapanyaglistán, és a lehető legrészletesebb technológiai leíráson a versenytányérokról. A két évvel ezelőtti versenytányérok részletes leírása elérhető alapanyaglistával együtt. Mivel évek óta rengeteget főzök, valószínűleg ki tudok mazsolázni magamnak legalább egy-két hasznos információt, tippet, trükköt. Biztosan nem fogom átlátni az egész rendszerét, hogyan épül fel az ízvilág, mert nem értek annyira hozzá. De amit ki tudok nyerni belőle, azt be tudom építeni a saját konyhám világába. Ezzel finomabb, gusztább, egészségesebb lesz a főztöm.

Lehet, hogy kitalálok majd egy új fogást otthonra céklából és zellerből a versenytányérokból levont tanulságok segítségével. Meg kell mondjam, baromi nehéz változatos fogásokat kitalálni céklára és zellerre. Hogy miért céklára és zellerre? Mert most ezek az egyik legjobb ár-érték arányú alapanyagok; meg a krumpli, a többi gyökérzöldség, káposztafélék. Nem lehet télen csak tésztát enni risszel és babbal. Nem valami egészséges, és hamar rá lehet unni. Hússal meg sajttal is jól lehet lakni, csak minden napra túl drága, és unalmas.

Pár éve a figyelmem komolyan a szezonális alapanyagok kihasználására irányul. Olvasok csúcsgasztronómiai leírásokat, recepteket is. Igyekszem minél több trükköt beépíteni a saját kelléktáramba. Ami számomra komoly tanulság, hogy egy tapasztalt elismert szakács rengeteg finomságot ki tud hozni adott esetben filléres alapanyagokból is. Elképesztő, micsoda áradozás folyik egy totál natúr sókéregben sült zeller körül. Amióta kipróbáltam, én is áradozok. Tényleg oltári finom. Mit mondjak, az alapanyag ára nem ver földhöz.

Számomra az a végső következtetés, hogy a Bocuse d'Or alaposan kimunkált versenytányérjai segítenek finomabbat főzni olcsóbban. Nem kell nekem otthon kísérletezgetni az ízpárosítással, technológiával. Azt már megtette a magyar Bocuse d'Or csapat. Gratulálok a fantasztikus sikerükhöz! A legnagyobb kincs számomra mégsem az elért helyezés, díj, hanem a versenytányérok maguk. Köszönöm.