Spanakopita a spenót ízére kihegyezve
2017. december 20. írta: Gyalogrépa

Spanakopita a spenót ízére kihegyezve

spanakopita_a_spenot_izere_kihegyezve.jpg

A spanakopita egy görög sajtos-spenótos lepény; magyar ember számára mindenféle egzotikum nélkül. Ez érthető, hiszen a hártyavékony tésztát a törökök hurcolták be hozzánk is, meg a görögökhöz is. A megszállás ezen részével nem is jártunk rosszul, erre épült a réteskultúránk is. Ha friss spenóttal készül, a legjobb spanakopitát októbertől áprilisig készíthetjük. A spenót hűvös, hideg időben zsenge és édes marad, nem lesz keserű és fás, mint nyáron. Állítólag még a hó alól is lehet szedni bizonyos fajtákat, illetve fűtetlen fóliasátor alatt is megmarad télen. Igazi felüdülés a télre betárolt gyökerek, gumók, meg káposzták rágcsálása mellett.
Nemrég olyan finom spenótot vettem, hogy elhatároztam, mindent ennek rendelek alá. Így került ki a spanakopitából minden zöld fűszer, illetve a bors, ami gátolná a spenótot a kibontakozásban.

spanakopita_a_spenot_izere_kihegyezve_alapanyagok.jpg

Összetevők:

  • fél kiló zsenge spenót, vagy a fagyasztottból a lehető legjobb. Ennek még a szárát sem kell leszedni, olyan zsenge.
  • negyed kiló savósajt, ricotta, vagy orda
  • negyed kiló feta sajt
  • három dekagramm kemény juhsajt, vagy kecskesajt. A képen spanyol manchego szerepel.
  • két közepes tojás
  • tíz dekagramm idei dió
  • egy csomag réteslap (nyolc lapos)
  • szerecsendió
  • dióolaj, vagy olvasztott vaj a kenéshez.
  • hagyományosan szokás friss kaprot, mentát, vagy petrezselymet is használni. Ha nem kivételes, csak egyszerűen jó a spenót, akkor érdemes tenni hozzá a felsorolt zöld fűszerekből.

spanakopita_a_spenot_izere_kihegyezve_prep.jpg

A spenótot alaposan megmostam, majd salátacentrifugában megforgattam. Pár evőkanál vízzel pároltam, amíg össze nem esett. Lecsöpögtettem, a levét kinyomkodtam. Az ordát összekevertem a tojással, a morzsolt a fetával, a reszelt manchegoval. Nagyon kevés szerecsendiót reszeltem rá. Sózni nem kell: a feta és a manchego sózza a többieket is. Beleforgattam a kissé összetört diót, majd a felaprított spenótot. Ez egy kiváló töltelék; halba, vagy csirkébe is érdemes begyömöszölni.
Dióolajjal kikentem egy vékony falú tepsit. Erre terítettem három réteslapot, megkentem olajjal. Úgy terítettem a lapokat, hogy a tepsi oldalát is fedje. Így könnyebb kiborítani, és nehezebben esik szét később. Elterítettem a töltelék felét. Erre került két réteslap, amit szintén megkentem. Ezután a töltelék másik felét is elterítettem. Végül erre került az utolsó három megkent réteslap. A rétegezést természetesen nagyszerűen helyettesíti, ha rétesként van feltekerve.

spanakopita_a_spenot_izere_kihegyezve_prep2.jpg

A tetejét megszurkáltam villával, hogy a gőz távozni tudjon. Száznyolcvan fokos sütőben sütöttem, amíg a tészta meg nem pirult. Hagyományos sütőnél a középső polcot javaslom. Letakartam alufóliával, hogy ne repedjen fel a teteje. Tíz percig hűlni hagytam, majd egy deszkára borítottam. Természetesen felrepedt a felülre került réteg, mire szelni tudtam belőle. Ennek elkerülésére a kiborított spanakopitát is le kell takarni. Melegen is, hidegen is jó. Süteménynek, előételnek, vagy melegen főételnek is alkalmas. Már bánom, hogy mégsem egy kiló spenótot kértem a piacon.

A bejegyzés trackback címe:

https://suburbankitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr7813513501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cardak1212 2017.12.22. 17:28:54

Hú, nagyon guszta :) Köszi a receptet! :)

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2017.12.28. 22:10:25

Jól csináltad! Ahogy írod, lehet síma rétesként feltekerni: ekkor nem kell aggódnod a repedezésért :)
Nekem sok spenótom volt az idén, készítettem hát hasonlót, de feltekerve és vajjal (mert akkor még nem volt az egekben az ára). A tavaszi spenót nem haragudott a borsra, fűszerekre ...