Valami bűzlik a piacon
2018. szeptember 22. írta: Gyalogrépa

Valami bűzlik a piacon

"Tisztelt bíróság, itt valami nem stimmel. Lehet hogy én egy hülye vagyok, de itt minden össze van keveredve." (Idézet A tanú című filmből)

20170930piac.jpg
Már itt van a fűszerpaprika szezonja, de a termelő, akitől az utóbbi két évben vettem, na ő sehol. Tavaly és tavalyelőtt is készítettem főzött fűszerpaprika-krémet, amihez nyers fűszerpaprikát használtam. Egy termelő árulta ilyenkor az alapanyagot hozzá, de idén nyáron furcsa körülmények között eltűnt a standjáról. Voltak aggasztó jelek, de számítottam a visszatérésre. Tőle vettem tavaly a savanyításra szánt gyönyörű apró hegyes paprikákat, az egyik évben a jalapeñokat is. Emellett árult édes mandulát, mogyorót, meg többféle paprikát, talán volt némi paradicsomja is. Piros hosszúkás chilipaprika szinte egész évben volt nála. Szezonon kívül nem volt olcsó, de néha belefért megvenni egy két darabot valami kínaiba. Idén tavasszal megjelentek a standján használt könyvek, talán pár kerámia is. Nem gyanakodtam, mögötte volt nem sokkal a bolhapiacos rész. Ez ment nyár közepéig, aztán nem láttam többet. Azóta standján mások árulnak, de volt már ilyen eltűnés korábban is. Arra számítottam, hogy amint a paprikái beérnek ismét kijön a piacra, de nem jött. Nem ez az első eset, hogy egy megbízható termelő kiesik.

Valami nem stimmel. Vannak kereskedők, akik évek óta kinn vannak a piacon. Tudok olyan zöldségest, aki elmondása szerint harminc éve űzi az ipart. Emellett magam is látom, hogy egyes kereskedők fixen ugyanazon a helyen vannak, de az utóbbi három év mindegyikében vesztettem el termelői beszerzési forrást. Valamit tudnak a kereskedők, amit a termelők nem?

Néha egészen könnyű eldönteni ki a kereskedő. Lehet tudni, ha valamiből dömping volt a nagybanin. Hirtelen nagy mennyiségben felbukkan a kereskedőknél valami zöldség vagy gyümölcs, ami egy héten belül eltűnik. Volt, hogy elárasztotta a piacot a pagodakarfiol. Mindegyik kereskedőnél volt belőle kisebb nagyobb kupaccal. Nevetséges volt, hogy mindenki árult pagodakarfiolt, amit azért nem egyszerű eladni. Sokan ferde szemmel néztek rájuk (inkább az idősebb vásárlók), hogy hát ez zöld! A fehér karfiol árában adták, megérte. Azóta sem láttam egy darabot sem. Pár hete valami fonnyadt radikkiósaláta jelent meg, ami olyan gyorsan eltűnt, ahogy megjelent. Ezen felül nyilván vannak a szezonális zöldségek, de csak nagy ritkán van különlegesség, vagy kiugró minőség. A mi zöldségesünk esetén viszont csukott szemmel is tudom, melyik alapvető zöldséget, hol találom a standon. Elég jól kiszámítható, emellett nála, vagy egy másik nagyobb zöldségesnél valószínűleg a legtöbb ember a komplett bevásárlást letudja. Sokan így is tesznek: általában hosszú a sor, a kosaruk nagy, sokat fizetnek.

A kistermelőnél viszont ilyen nincs. Hat-hétféle dolognál többet nem árulnak, de náluk mindig akad valami ritkaság, vagy kiugró minőség. Három éve volt egy termelő (idős házaspár), ahol apró és vékony fekete padlizsánokat lehetett kapni. Magja szinte nem is volt. Rákövetkező évben nem nyitott már ki, viszont találtam egy  - ránézésre háromezer-ötszáz éves - idős urat, akinél volt hasonló padlizsán. Ez a termény az üzletekben illetve a kereskedőknél egyszerűen nincs. Nála vettem apró lila hagymákat, endíviát, apró cukkinit, kis szemű, jóízű salátába való krumplit, fiatal póréhagymát. Másnál ilyenek nem voltak. Idén már ő sem jelent meg. Ilyen minőségű padlizsánt idén nem láttam. Az utóbbi két évben egy másik termelőnél (idős házaspár) vettem a csemege uborkának szánt uborkát. Augusztus végén, szeptember eljén van náluk pár hétig. Frissek, méret szerint három-négyféle válogatva, sorban lerakva. Ideális eltevéshez, idén is raktam el. Egy a közös bennük és az idén eltűnt paprikadílerben: idősek. Talán nyugdíj-kiegészítésre termelnek - nincs pofám megkérdezni, semmi közöm hozzá - de elég jól csinálják. Viszont ha valamelyikük lebetegszik (általában házaspárokról van szó), ne adj' Isten meghal, akkor szinte biztos, hogy felhagynak a piacozással.

Ez még önmagában nem is baj: addig csinálják, amíg bírják. A gond azzal van, hogy a számos termelői stand közül kettőt tudok, ahol a termelők ötven éves kor alatt vannak. Mindegyikük egy pár. A többiek mind ötvenen túl, de ránézésre sokan hatvan felett járnak. Ebből az jön le nekem, hogy nemigen éri meg termelni, pontosabban nem lehet belőle megélni, legfeljebb jövedelemkiegészítésre jó.

Bizony a vásárlók életkora is jobbára ötven felett van. A legidősebbek közül szemmel láthatóan sokan nem a választék, vagy a minőség miatt járnak piacra, hanem a kedvezőbb árak miatt. Ők a dömpingárut keresik, amit általában a kereskedőknél lehet fellelni. A termelőknél sokan csak legyintenek. Hiszen ha a zöldbab hatszázötven, a krumpli meg kétszáz, akkor a krumplit fogják választani. Ha van vacak paradicsom háromszázért, vagy kicsivel jobb fajta ötszázért, akkor az előbbit választják. Vagy begyöpösödtek, vagy csak nem telik rá. Vannak a lelkes negyvenes-ötvenesek, akik a termelők legtöbb áruját elviszik. Náluk azért néha látszik, hogy az alapanyagismeret hézagos. De erről majd később. Összességében látszik a jó szándék, de a tudáshiány miatt könnyű megvezetni őket, ami a összességében a termelői bizalmat aláássa. Úgy tűnik, már őket sem tanították meg a szüleik az alapanyagok ismeretére. Negyven éves kor alatt általában azok vannak, akik egy kis kosárral jönnek és általában egy dinnyét, egy kis dobozka málnát, vagy pár szem almát vesznek. A hentesnél karajt, vagy csirkemellet, semmi mást. Rossz időben nem jönnek ki. Ez alatt az életkor alatt viszont nincs semmi. Úgy tűnik a huszonéves korosztály nem jár piacra. Nem hozzák az új vásárlóerőt.

Visszatérve az alapanyagismeretre. Az bizony néha siralmas. Tavaly úgy adódott, hogy egy véletlen folytán elcsíptem a legjobb sárgabarackokat, ami ideális volt lekvárnak. Erre rájött egy hidegfront, ami után jobbára már csak a félig zöld, fakó és kőkemény barackokat hozták. Sebaj, volt itt-ott sütésre, friss fogyasztásra még alkalmas példány. Ja, hogy válogatni nem lehet? Akkor kösz nem. Mögöttem tíz kilót kért egy negyvenes-ötvenes pár. Na mi másnak? Lekvárnak! Nem tudom, mit főztek belőle, de hogy lekvárnak rettenetes lehetett, az biztos. Mögöttük még sokan álltak sorba. Azokon a szombatokon sok, éretlen sárgabarackkal megrakott teli kosarat láttam a piacról kifele vonulni. Ez azért is szomorú, mert ha az ő gyerekeik is elkezdenek kijárni a piacra lekvárnak való barackért, akkor ezt a tudást öröklik - pontosabban annak hiányát. Lehet, hogy arra következtetésre jutnak, hogy a házi lekvár bizony vacak. Pedig ez nem igaz. Végső soron a termelői kínálat így nem tud tisztulni, mert a kóklerek is képesek megmaradni, eladni az árujukat. Nem mellesleg ez vásárlóerőt von el a normális termelőktől. Hasonló történet, mikor a bordásra aszalódott szárú, lekonyult, elnyílt végű spárgát vitték sokan, mert egy csokor csak kétszáz. De ember! Az ott egy fillért nem ér! Ugyanilyen eset, mikor a szomszéd sorból az egyik vásárló kért egy másik vásárlótól egy cukkinit. Az illető előtt egymás mellett volt vajtök, fürtös uborka, és cukkini. Kis hezitálás után bizony a fürtös uborkát emelte fel. Idén, mint minden más évben is, már szeptemberben megjelentek a sütőtökök. Van, aki ezt már most süti. De vajon hányan tudják, hogy akkor a legjobb, ha már megcsípte a dér. A negyvenes-ötvenesek közül kerülnek ki azok is, akik a régi hagyományt követve ősszel megveszik a zsák krumplikat, hagymákat. De bizony azokat, amiket jól lekacióznak a multiban. Olyan vacak vizes krumplit és hagymát keresve sem lehet találni. Ebből fakadóan az eltarthatóságuk rossz. A krumpli gyorsan fonnyad, a hagyma könnyen berohad. Nem is gondolnak arra, hogy mi lesz azzal a krumplival, hagymával, amit novemberben két napig a huszonöt fokra felfűtött üzlethelyiségben tárolnak. Ezt egyszerűen nem szabad megvenni, de mégis zsákszámra hordják. Ez összességében mind oda vezet, hogy a normális termelő az adott esetben kiemelkedő terményével nem tűnik ki a kóklerek és a termelőnek álcázott kereskedők közül - mert nem ismerik föl. Nem kell mindenből mindig a kiemelkedőt keresni. A kiszámítható, stabil minőséget meg lehet találni a kereskedőknél. Viszont mellettük elkélne egy kitisztult termelői piactér, ahol egyes termelők éveken keresztül meg tudnának jelenni a megbízhatóan jó terményeikkel. Nyilván szűkebb kínálattal, de adott esetben kiemelkedő minőséggel. Mert a termelői piacnak ebben van a lényege, nem abban, ami néha lejön a médiából.

Úgy gondolom, kialakult egy félrevezető kép a médiában a termelői piacokról. Az idilli képen a szikrázó napsütésben a kedves, aranyos idős nénitől vásároljuk a mosolygós szép paradicsomokat, ami jujde szipiszupi. Ez a kép hibás. A mosolygós paradicsom a finom? Nem biztos. A néni biztos nem egy dörzsölt banya, aki csak le akar húzni? Nem biztos. Csak nyári napsütésben lehet frankó árut kapni a piacon? Kötve hiszem. A termelői piacra nem fog kijárni rendszeresen senki csak azért, hogy támogassa a termelőket, meg az időseket, meg a fenntartható gazdaságot, a magyar gazdákat. Szerintem kár ezzel csalogatni az embereket. Azért jár az ember termelői piacra, mert olyan minőséghez juthat, amit máshol nem kap meg. Ehhez fel kell ismerni a minőséget, hogy meg tudjuk különböztetni a dörzsölt banyát, a normális termelőtől. Fel kell ismerni azt a terményt amit meg akarunk enni, el akarunk készíteni. Legfőképpen: ezt a terményt el kell készíteni helyesen és jóízűen meg kell enni. Ha mindez stimmel, akkor a kész ételnél kijön az a plusz, amiért az adott termelőnél az adott zöldséget, az adott időben megvásároltuk. Voltaképpen ezért jár az ember termelői piacra: hogy finomabb legyen a kész étel. Ennyi. Semmi humbug, meg marketingmaszlag.

De hiába van jó termelő, ha nincs motivált vásárló, akinél megvan az az alapanyagismeret, főzni tudás, ami ahhoz kell hogy ki tudja használni a termelő által nyújtott pluszt. Utóbbihoz nem kell más, mint utánajárás, utánaolvasás, de ami talán a legfontosabb: az igény a jobb ízű ételre. Ha mindez stimmel, talán több fiatal gazdálkodó lesz a piacokon, még több kivételes áruval. Ami azt jelenti számomra, hogy minden évben hozzájutok a vékony padlizsánomhoz, a fiatal póréhagymámhoz, a fűszerpaprikámhoz, meg a savanyítani való kisméretű uborkámhoz. Sőt, még azokhoz a terményekhez is, amit ma még nem is ismerek.

Szóval tessék kijárni, tessék sokat kóstolni, minél több terményt kipróbálni! Ja, ha van gyerek, tessék őt is vinni, és megmutogatni neki mindent. Engem is vittek, nekem is magyaráztak.

A bejegyzés trackback címe:

https://suburbankitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr7614254963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vittore. 2018.09.23. 11:54:13

Magyaroszágon az emberekenek krumpli kell, sárgarépa, meg hagyma. Ennek megfelelően egy 20000-es városban sem lehet zellertszárat vagy hasonló zöldséget venni, mert a boltra rohad. Piac nincs is nálunk, de ahol van, ott meg a nagybaniról hordják a kereskedők az árut. Az nem piac. Szolnokon láttam talán 5-6 öreg nénit-bácsit, rajtuk kívül mindenki középkorú kupec volt.

csakférfi 2018.09.23. 12:26:56

@Vittore.:
Valóban.
Termelni és plusszban piacozni.....macerás.
Előző nap ...lehetőleg délután....leszeded az árut. Kiválogatod....piacképessé teszed.
Reggel felkelsz korán hogy a pic nyitásra ott légy. Kipakolsz és várod a vevőt. Jön a helypénzes. Kb. 3-400 ft.-od ugrott. Ja....a kocsi benzinnel megy. Az is lesz...3000..ha 40km -en belül vagy.
Tehàt még semmit nem adtàl el.
Tegyük fel....eladtad délre. Hazamész ...megkajàlsz....vagy a piacon.
Mindenképp fàradt vagy. Szundizol...aztàn...locsolsz....kapàlsz...metszel....permetezel....vagy készülsz a piacra ujfent.
Ha keveset viszel....nem éri meg csak "batyuval" ingyen utazva.
Ha sokat.....kell asztalbérlet...kb. 10 ezer egy hònapra.
Màjus....szeptember...40 ezer....plusz napi helypénz.
Télen mit fogsz csinàlni?
November.....màrcius,àprilis.
A nyàr nem elég hogy kitermeld a télit is.
Màsodàllàsnak meg .....kötöttség.
Az uborka nem megy nyaralni...sem a levéltetü....sem a paraj...maceràs.
A poszt kedves és aranyosan naìv.
Parasztnak lenni nem könnyü.
:)

Vittore. 2018.09.23. 12:53:57

@csakférfi: Ez úgy menne, hogy az emberek felismerik, hogy a helyben megtermelt árú védi a környezetet. De ha még nem is érdekli őket a környezet, akkor az is igaz, a helyi paradicsom ízes, a több száz kilométert utaztatott meg nem. Ráadásul, sohasem tudni, mivel permetezték a távolról hozott zöldséget.

Tehát az első lépés az lenne, hogy mindenki megvenné az öreg bácsi sokkal jobb minőségű zöldségét magasabb áron, így megérné neki is termelni. Persze Magyarországon mindenkinek minden drága, így ez a lehetőség esélytelen. Majd lesz a külföldről behozott rossz minőségű zöldség és gyümölcs.

csakférfi 2018.09.23. 13:55:54

@Vittore.:
" Ez úgy menne, hogy az emberek felismerik, hogy a helyben megtermelt árú védi a környezetet."

Igen. Vannak erre kezdeményezések. Van egy kertészet .....heti rendszerességgel viszi hàzhoz Neked az àrut. Havi fix összeget fizetsz és megmondod heti....akàr napi bontàsban mire van szükséged.
A termelö meg az otthonodba viszi.
Ha valaha ujra termelö leszek ,voltam 10 évig föàllàsban,talàn ràkapnék erre a mòdszerre.
Anno '80-as években gyerekként piacoltunk.....ma a növérem....apàm halàla utàn. Ugyaoda jàr. Néhànyan ismerik mint a "babandibcsi lànya". Én màr multinàl dolgozom 3 müszakban.
Ha ilyen posztot olvasok...netto nosztalgia...termelöi oldalròl.
:)

élhetetlen 2018.09.23. 14:33:00

@csakférfi: „Termelni és plusszban piacozni.....macerás.”. Finoman fogalmaztál, szerintem meg egyszerűen nem lehet. Aki annyit akar termelni, hogy megérje eladni, az nem tud piacozni. A fél napját sem tolhatja el, nem az egészet, mert ugye a zöldséget nem csak leszedni kell, hanem palánta kora óta gondozni. Én jobban bízok a kereskedőkben. Akkor veszem meg a 4-5 kiló spárgát, mikor a piacon megjelenik úgy, hogy egy asztal azzal van tele. Mert aki azt termelte (nagy család vagy kis üzem), az biztosan egyenletesen locsolt, törődött vele, mert egyébként nem lesz pénz belőle. Egyébként a fejekben iszonyatos zűrzavar van. Egész nyáron úgy élek, hogy van egy árus, aki nappal a piacon van, este két órára lejön a strandhoz, nála vásárolok. Van tojás, zöldség, gyümölcs. A múltkor valaki megkérdezte tőle, hogy a tojás a saját tyúkjaitól van-e. Nem, veszi egy tojástermelő cégtől. Akkor nem kéri. Hogy gondolta? Még száz tyúkot is tart, hogy legyen napi ötven tojás? De jók a forrásai, a dinnyét Cecéről hozza, stb. Ami esténként belefér, az, hogy időnként legyalul egy-két tököt, és úgy adja el, vagy savanyít egy-két üveg uborkát, de kb. ennyi. Hosszú leszek, de legfeljebb nem olvasod el. Ahol felnőttem, a Bp-Pécs vonalon volt, sok vasutassal, és vasutasfeleséggel. Nekik is szabadjegy, sokan éltek abból, hogy megvették a tojást a házaknál, és hozták fel a piacra adott árushoz. De tíz tojásért nem jöttek el, mire összejött 40-50, addigra már két, három hét is lehetett a tojások „keletkezése” között. Friss falusi tojás a piacon. Ja.

BéLóg 2018.09.23. 14:48:53

@Vittore.: Ne ostobázz, NEM igaz hogy Magyarországon mindenkinek minden drága. Sőt, az sem igaz hogy Magyarországon.

Az emberek a világon mindenhol az OLCSÓT keresik, erre vannak kondicionálva.
A minőség meg ritka mint a fehér holló. MINDENKI tud mesélni olyan "őstermelőről" aki a nagybanin vásárol, én Horvátországban vettem nénikétől a kikötőben friss (!) halat amiben benne maradt egy teszkós papír.

A blog első felével az a bajom, a "mit akarok ÉN" mentalitásba csakis az fér bele, hát ez is eltűnt, az is eltűnt, amaz is. De nem kizárt, ha megkérdezzük az "eltűnteket", kiderül, hogy a blogger is csak havonta egyszer vásárolt nála, mondjuk 2349 forintért de azt minden piacnap "ellenőrizte", kint vannak-e.

Félreértés ne essék, NEM b.tatni akarom a bloggert, jó volt olvasni tőle, csak valahogy az ELEJÉT nem éreztem jogosnak.

csakférfi 2018.09.23. 15:14:24

@élhetetlen:
Elolvastam.
:)
Igen.
Làssuk be ràkényszerítették a gazdàkat hogy "nagyban érje meg"
Amikor 10 éves voltam ,apàm,az aktuàlis felesége,növérem,nagynéném....egész nyàron reggeltöl napestig dolgozott hogy apàm a közeli piacon mindig ott lehessen. Paprika...paradicsom..fö profil.
Ehhez jòl szervezett csalàd kell. Ahol a gyerekek is "màsodàllàsban a suli utàn lelkiismeretesen dolgozzanak...".ingyért".
A felnöttek meg....ne dumàljanak vissza egymàsnak...hogy ez igy nem jò....azt màsképp...
különben is....
Érthetö?
Manapsàg miért hal meg a "piaci termelö"?
Amikor én csinàltam 4 napszàmos melòzott nekem nyugdij mellett.
Néha ...csúcs szedésekkor beugròk diàkok vagy szalagmunkàsok".
Én anno leadtam egy TÉSZ-nek egyben.
A pénzt meg utaltàk egy hònapon belül.
Este otthon aludtam....nem a nagybanin egy kocsi platòjàn.
Igen....enyhén szòlva maceràs.

élhetetlen 2018.09.23. 15:14:45

@Vittore.: „az első lépés az lenne, hogy mindenki megvenné az öreg bácsi sokkal jobb minőségű zöldségét magasabb áron„. Az öreg bácsi zöldsége nem biztos, hogy jobb minőségű, és nem tudod, hogy mivel trágyáz, mivel permetez, locsolt-e eleget. (A múltkor vettem négy karalábét, egy levest nem tudtam kihozni belőle, nem egy lábas főzeléket, olyan pudvás volt). Csakférfi áll közelebb az igazsághoz, egy kertészet, mini gazdaság, ami rááll pár növényre, és azt szakszerűen kezeli. Az is helyi. És ha a házhoz szállításra nem is telik, ha jó az áru, a környékbeli kereskedők átveszik.
Csak megjegyzés, sokan szidják a TESCO-t. A zöldségek, gyümölcsök többsége magyar. (Naná, hogy az avokádó nem). Nem azért olcsóbb, mert rosszabb, hanem, mert a termelő nagy tételben olcsóbban tudja adni, tudja, hogy nem marad a nyakán az áru. És aki már annyit tud termelni, hogy TESCO beszállító legyen, annak már telik a locsolásra is, és nincs pudvás karalábé.
És, akkor megküldöm a mondandómat egy kis politikával. Sokba kerül a közmunkás program. Ha arra költenének, hogy ahol van 15-30 munkanélküli, ott ad az önkori egy kis földet, az állam megfizet kezdő szakembert egy-egy évre, aki lemegy, és megtanítja az ottaniakat termelni. Ha húszból csak 4 olyan okos, hogy megtanulja a hogyant, az már a többit tudja mozgatni, és pár éven lehet belőle valami. És egy kis segítség az eladásnál, az egyik faluban karalábét, káposztát, stb, termelnek, a másikban sárgarépát, céklát, krumplit, egy vállalkozó teríti az árut, és öt-hat ilyen csoport elláthat öt-hat falut, és magukat. Bocs!
@csakférfi: Csak azért címeztelek meg, mert említettelek.

csakférfi 2018.09.23. 15:20:52

@BéLóg:
Mindig a "vevö a fönök".
Sohasem làttam gyerekként hogy apàm becsapott volna valakit szàndékosan.
Az àrakat egy vastàblàra irta ki màr nyolcvanhatban. Mindig megköszönte a pénzt amit adtak az àruért. Büszke volt a becsületességére és az àrura.....amit mi termeltünk kòzösen.
Sokat tanultam töle .Igazi paraszt ember volt.
A magànéletét elcseszte. Sajnos.Abbòl meg közvetve okultam.

csakférfi 2018.09.23. 15:28:07

@élhetetlen:
Most 1300 ft òrabérem van.
Keresek egy évben 3 millàt túlòràkkal nettòban.
Vélelmezett jövedelem (apeh szerint) 15%
Azaz 30-40 milliò ft àrut kell eladnom àprilistòl oktòberig.
A szàmok makacs dolgok.
:)

csakférfi 2018.09.23. 16:20:22

"Az idilli képen a szikrázó napsütésben a kedves, aranyos idős nénitől vásároljuk a mosolygós szép paradicsomokat, ami jujde szipiszupi. Ez a kép hibás. A mosolygós paradicsom a finom? "
Nem.

A termelés biztonsàga a fö szempont és a "pultontarthatòsàg".
Tehàt minden évben meg kell venned a vetömagot. Mivel a legtöbb betegségre màr rezisztens fajtàkat nemesítettek.
Ràadàsul sokàig kemény marad szedés utàn....hetekig . A "régi talajon termesztett" ritka.
Inkàbb kögyapot vagy màs gyökérrögzítö anyagon termelnek szàmítògépes tàpoldatozò technològiàval.
A terméseredmények làtvànyosan jobbak mint a "talajos" termesztés.
Egyöntetü egyszinü és .......savanyu.
Ezt anno a Kertészeti Egyetem elöadòi mondtàk 97-ben. Oktatàson nekünk termelöknek.
A "nyereség" adott négyzetméterre az elsödleges.
A beltartalom.....màsodlagos.
Sajnos.
Kedves Poszt!
Elköszönök.
Minden jòt!
:)

élhetetlen 2018.09.23. 16:31:51

@csakférfi: Most már nem ugyanarról beszélünk. „Làssuk be ràkényszerítették a gazdàkat hogy "nagyban érje meg"”. Ti már "nagyban" csináltátok, egy családon belül megvoltak a termelők, (feleség, nővéred, nagynéni, és maradt egy ember, az apád, aki a piacon tudott lenni. Nálad négy napszámos, és alkalmi munkások. Igen, és a gyerekek is. 11 éves voltam, mikor anya az öcsémet szülte, egész nap ültettem a krumplit a felnőttekkel, mert anya kiesett a munkából, és szedtem kézzel markot 14 évesen. Igen, akkor még mi is találtunk napszámost aratáskor. Suli után mentem lucernát sarlózni a kert végébe a tyúkoknak, és a malacoknak, és szívesen csináltam, mert ezzel segítettem. (egy dolgot utáltam csak, mikor cserebogarakat kellett lerázni a vékonyabb fákról, és összeszedni suli előtt a kiskacsáknak, mert a nyakamba potyogtak). Aztán apa is feladta, elment a PB gázhoz kocsikísérőnek. Mert közben a napszámosok is eltűntek, és már te sem küldenéd markot szedni az unokádat.
Na, hagyjuk a hülyeségeimet, nem az volt a kényszerítés, hogy nagyban jobban megéri, mert ez egyszerűen tény, hanem az, hogy a „nagybant”, ami a maga módján megvolt a TSZ-eknél, azt átpasszolták pár helyi potentátnak, gépestől, földestől, mert csak azok a parasztok „verték a karót” a volt földjüknél, akinek megígérték, hogy fillérekért megveszik tőlük. A TSZ-ek átalakulhattak volna zrt-vé, de akár a nevük is maradhatott volna, és lehetne működő mezőgazdaság. Ez volt az a pont, ahol a kisember kiesett a rostán. Belátom, ez lehet, hogy zavaros lett, így elsőre nem sikerült jobban. (És azt sem látom, hogyan lehetne 15 családot összehozni egy vállalkozásba, kivéve a semmijük sincs közmunkásokat. Ők nem kockáztatnának).
A nagybani piac szöveg csak kitérő, mert most megnéztem, (eddig nem tudtam), zöldség ügyben öt van az országban (www.zoldert.hu/nagybanipiacok.htm ), nem hiszem, hogy az egész ország ezen a téren mozog.

csakférfi 2018.09.23. 19:21:43

@élhetetlen:
Nem hülyeség......most miért mondod?
Gyerekkor.....50 évesen visszaemlékezve=nosztalgia.

Mindig is a Nagykörösi uti nagybani Pesten volt a meghatàrozò.
Ott szàmla nélkül adtunk el....a Tész meg papírozott....nyoma volt annak mennyi a bevétel.
A Tész.....Termelési és Értékesítési Szövetkezet.....önkéntes volt a rendszervàltàs és Téeszek utàn.
Anno a Mòrahalmiaké volt az elsö ....hogy a multiknak beszàllítòi lehessünk egyàltalàn.
1...2 milliàrdos àrualappal beszàllítò lehetsz a Tescoba....vagy màs làncokban.
Azalatt nem akaròdzanak szòbaàllni veled.
Hütöhàz...csomagològép...telephely....göngyöleg...stb. ezt egyetlen termelö nem tydja hozni. Ha òsszefognak....TÉSZ. Nyugaton mükszik.....úgyemlékszem a mòrahalmiak becsödöltek.
Magyar magyarnak az ellensége. Nem tudtunk összefogni...ennek màr 13 éve...hogy feladtam a föàllàst. Màr nem vagyok annyira képben.
A multik diktàlnak...mit...mennyiért...milyen minöségben.Làsd "dinnyehàboru".

www.greenspace.hu/termeszt-kozegek/k-zetgyapotok
Itt egy link a paprikàròl. Soha nem lesz olyan íze...zamata ....illata...mint a talajon szabadföldön termelt paprikànak. Mivel hibrid is.
Anno még "fogtunk magot" bogyesz vagy Fehérözön...Hatvani erös paprikàbòl.....ma màr kinevetik ezt a "mentalitàst"....sajnos joggal.
Hja......ez van. Majd a robotok megoldjàk.

A màsik

"A vitaminok esetében számos vizsgálatot végeztek a különböző termesztési módból származó zöldség-, gyümölcs- és gabonaféléknél. A vizsgálatok leggyakrabban a ß-karotin , B1-, B2-, C- és E- vitaminokra terjedtek ki. A C-vitamin tartalomban több összehasonlító vizsgálat is egyértelmű különbséget fedezett fel. Worthington (2001) vizsgálatai szerint 27%-al meghaladja az ökológiailag termesztett zöldség-, gyümölcs- és gabonafélék C-vitamin tartalma a konvencionális termesztésből származókét. A fejes saláta, spenót, burgonya, fejes káposzta ökológiai termesztésű változatai 17-, 52-, 22- és 43%-kal nagyobb mennyiségben tartalmaztak C-vitamint, mint a konvencionális termékek. Ökológiai termesztés mellett 30%-kal több C-vitamin volt kimutatható fejes káposztában, valamint a paradicsom és az alma is szignifikánsan több C-vitamin tartalmat mutatott, mint a konvencionális minták (Clark, 2002; Velimirov-Müller, 2003).

www.biokontroll.hu/okoelelmiszerek-minosege/

Ezért szedtem mai sajàt kertböl paradicsomot....krumplit...almàt....és zabàltam jòllakàsig.
Nem azért mondom hogy "nagyképüen" hangozzék.
Szeretem a "földettúrni".
:)

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2018.09.23. 19:24:56

@BéLóg: Szombatonként járok. Más napokon a termelőket nem láttam még egyszer sem, pedig próbáltam átállni más napra. Nem éri meg neki kijönni, mert vásárlóból is alig van. Van kábé hat termelő meg két kereskedő akiknél a zöldség-gyümölcsöt veszem. Nagy ritkán megyek máshova, mert minek mennék. A termelők viszonylag szűk palettával dolgoznak, de abban nagyon jók, azokat szezonban keresem. Így rakom össze a teljes kínálatot a hat termelővel meg két kereskedővel.

élhetetlen 2018.09.23. 19:57:46

@csakférfi: Értelek, és nem vitatkozok veled. Csak azt akartam mondani, hogy adott helyen csak az lenne működőképes, ha 10-20 család együtt erre állna rá, de ez szerintem sem, szerinted sem megy. Az egész onnét indult, hogy az öreg bácsi zöldségét vegyük meg drágábban, de azzal nem leszünk kint a vízből. És tévedhetek, de ha, (amiről tudjuk, hogy nem megy), húsz család termesztene sárgarépát, káposztát, az már lehetne olyan mennyiség, amivel már szóba áll akár egy multi is, főleg, ha jó minőségű. Gondolom, nem tudom.
„sajàt kertböl paradicsomot....krumplit...almàt....és zabàltam jòllakàsig”. Hát, ez nekem itt, a nyolcadikon nem megy, és már nem megyek kertes házba, mert egy 15 évvel ezelőtti gázolásos baleset miatt sem guggolni, sem térdelni nem tudok, és egy éve már igazán a hajolást sem bírja a derekam. Tehát marad az, hogy seggen ülve fantáziálok a közmunka helyetti közösségi kertészetekről. De kösz a beszélgetést, jól esett.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.09.24. 06:06:14

Élhetetlen: bocs, de nem hogy fordítva, egyenesen fejjel lefelé ülsz a lovon. Szerinted a multi tényleg azért olcsó, mert olyan fasza beszállítóktól vásárol, akik ipari módszerekkel, nagyon profin termelnek olyan sokat és olcsón, hogy mindenki csak jól jár? A multi azért olcsó, mert teljes mértékben visszaél az erejével és a dolog vége szinte mindig az áru lesilányítása. Persze minden gazda örül elsőnek, hogy gond nélkül el tudja adni a teljes termelését, de aztán a multi zsarolni kezdi, mennyiségre is (még-még-még) és az árat is ennek megfelelően nyomja lefele. Nem egy termék lepusztulását követtem nyomon - mint fogyasztó - miután bekerült polcokra. Mivel az addig bevált értékesítési csatornái megszűnnek, a termelő egyre inkább a multi rabszolgájává válik, egyre csökken a haszna, így nem marad más eszköze, mint a minőségről való lemondás, a trükközések, a "vásárló úgyse veszi észre" hozzáállás.
És ebben mondjuk sok esetben igaza is van, mert a legtöbb magyar vásárló az égvilágon semmi mást nem néz, csak az árat. Így lehet eladni számtalan élelmiszernek látszó dolgot. Az embereket könnyű átverni, nem csak a multiban, a piacon is. A hatalmas, csillogó-villogó, egy sorban állással mindent letudó zöldségespult csodaszép, mögötte pedig ott áll a kedvenced: a kereskedő. Nem tudom, miért gondolod, hogy egy kereskedő jobb fej, mint egy termelő... neki ez csak egy biznisz, megvette, eladja, ennyi. Ez nem a minőség garanciája, persze kereskedője válogatja.
Ugyanúgy természetesen a (kis)termelő sem garancia semmire. Jó részük "kistermelőnek látszó tárgy", aki a fejkendője alól mosolyogva adja a nagybanin megvásárolt szarait és akár az anyád életére is megesküszik, hogy mindezt a saját kertjéből húzogatta elő aznap hajnalban. Vannak szerencsétlenek, akik nem értenek hozzá és valószínűleg egyszerűen kényszerből próbálnak pénzt szerezni a pudvás karalábéjukkal, és valóban sose lehet tudni, milyen szerekkel termelnek.
A fő baj, hogy kevés a valóban hozzáértő és elhivatott termelő és kevés a tudatos, a termékeket ismerő (és értékelő) vásárló.
Néha járok az óbudai piacra. Alapvetően nem szeretem, mert az őstermelők többségének a Bosnyákon van a földje, de van pár kivétel szerencsére. Köztük egy idősödő asszony, akinek pár féle zöldsége van, bár a többségüket - ránézésre - ugyanúgy veszi, mint a többség. Amikor "rátaláltam" kétféle sárgarépát árult, egy szép szabályosat, meg egy ronda, göcsörtös fajtát. Soha olyan finom répát nem ettem, de már elsőre is félve kínálta. Panaszkodott is, hogy nem viszik, mert nem szép, hülyének nézik a vásárlók, hogy azt akarja rájuk sózni. Sajnos egy ideje már nem is teszi ki, csak a pult alatt van neki ládában és évről évre kevesebbet termel belőle.
Na, ez az igazán szomorú...

csakférfi 2018.09.24. 06:51:34

@élhetetlen:
Emlékszem ràd! Màs poszt kapcsàn màr beszélgettünk. Nem pedig vitàztunk és sértegettük egymàst!Akkor is rendes embernek gondoltalak ....meg most is!
Csak elmondtuk egymàsnak a gondolatainkat...tapasztalatainkat.
Anélkül hogy a màsikat lekezelnénk.
@Before: azt írja "àrérzékeny" a magyar.
Én meg azt "a vevö a fönök"
Ezért uraljàk a piacot a multik. Ezért hibrid a vetömag.Ezért a "kistermelés"haldoklik.Ezért csökken a beltartalom.
Pl.-ul én....3 milliò egy évben
-gyerektartàs 600 ezer
-rezsi szintén 600 ezer (kettönkre a nejemmel)
-lakàshitel és màs hitel ràm esö része 400 ezer
-autò.....hàz...javítàsok....gyerekek...kaja...kutya...ajàndékok...ruha...mozi...szinhàz....üdülés stb.
Szòval ezért. 52 évesen ez van.
Az emberek döntö többsége ezen a "színvonalon" él.
Ezért àrérzékeny.
Jövöre a hitelünk kifut. A gyerek felnö...
Köszönöm a beszélgetést!
:)

scavengario 2018.09.24. 07:48:06

@Vittore.: "Ráadásul, sohasem tudni, mivel permetezték a távolról hozott zöldséget."
Miért? Azt tudod, hogy az öreg bácsi mivel permetezte? :D

élhetetlen 2018.09.24. 17:44:57

@Before: Hú, ezt megkaptam! „egyenesen fejjel lefelé ülsz a lovon”. Tudod, csak arra gondoltam, hogy, ha valaki leszerződik arra, hogy elviszik, amit megtermelt, az azért tudja olcsóbban adni, mert nem kell huszonöt helyre kiszállítani, ami költség, vagy várni a huszonöt kereskedőt, aki vagy jön, vagy nem, és esetleg az áru egy része kárba vész. Ha számolnia kell ezzel, ezt is belekalkulálja az árba, ezért drágább a kis tételben szanaszét, esetlegesen eladott áru. Persze, lehet, hogy neked van igazad, „A multi azért olcsó, mert teljes mértékben visszaél az erejével”. Ezt csak azért nem értem, akkor sem, ha magyarázod, mert a multi a termelőnél vevő, és, ha a vevő nem adja meg az árat, akkor nem adja el neki, (következő évben nem szerződik vele), és kezdheti a házalást a megtermelt árujával, ha az jobban megéri. Így, ez „a multi rabszolgájává válik”, egy kicsit abszurd. Persze, nem vagyok, sem termelő, sem multi, csak a saját, ráadásul gyerekkori tapasztalat. Évente 40 malacot neveltünk fel 100, 110 kilós súlyig, és jobban megérte eladni egyben a felvásárlónak, mint megpróbálni darabonként eladni őket.
„Nem tudom, miért gondolod, hogy egy kereskedő jobb fej, mint egy termelő...”. Nem azt mondtam, de az tény, hogy a termelő, és a kereskedő két külön munkakör. Olyan nincs, hogy valaki nappal a piacon van, éjszaka meg termel, esetleg akkor, ha van még öt ember, aki termel, míg ő a piacon van. És akkor még mindig szűkös a választék. A kereskedő, ha adott helyen akar megélni, akkor meggondolja, hogy milyen minőségű árut szerez be, mert ha nem jót, akkor beállhat, hogy fél év után elkerülik a standját. Ez csak ennyi.
„Ugyanúgy természetesen a (kis)termelő sem garancia semmire.”. Ezt írtam én is.
A sárgarépa. „egy szép szabályosat, meg egy ronda, göcsörtös fajtát”. Nincs göcsörtös fajta sárgarépa. Akkor lesz göcsörtös, és a fehérrépa is, ha növekedés közben nem kap egyenletesen vizet. Ez esetben lehet koncentráltabb az íz, tudod, mint ahogy, ha a szörpbe kevesebb szódát teszel, akkor édesebb lesz, mintha jobban higítod. De ez csak ennyi. A néni az egyeneseket vette, és a saját kertjében Istenre bízva növőket is eladta. Ahogy a ketté ágazó gyökérzöldségek sem egy külön fajta, csak, mivel nem készítették elő kellőképpen a talajt, növekedés közben találtak egy kavicsot, vagy keményebb rögöt, nem tudták átfúrni, hát megkerülték. Ettől nem lesz bennük több vitamin. „és évről évre kevesebbet termel belőle.”. A barátnőmnek van nagy kertje vidéken, de csak hét végén járnak oda. Ugyanannyit vetett, mint tavaly, és semmi nem lett, csak kis kukacok. Nem a fajta miatt, csak az időjárás tolt ki vele. Na, ennyire tellett tőlem, így fejjel lefelé.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.09.24. 19:09:33

@élhetetlen: :))
A tescos dolgot hagyjuk, értem én a logikádat, de a valóság sajnos másképp működik.
De abban viszont komolyan tévedsz, hogy nincs göcsörtös fajta répa. Sokféle répa létezik, mint ahogy minden konyhanövényből is számos faj van. Sárgarépánál talán nem annyira feltűnő, de nézd meg például a paradicsomokat, remélem, nem mondod, hogy a koktélparadicsom csak kis méretben leszedett "normál" paradicsom...
Persze függ a termesztés körülményeitől is a végtermék kinézete (laza talaj, tömör talaj, csapadékmennyiség, stb), de a fajta az fajta. A legtöbb répa, amit a piacokon kapsz egy holland hibrid, én csak vibrátorrépának hívom. Meg lehet enni, de ég és föld a normálishoz képest. Az általad favorizált nagybani termelők számára elsődleges szempont a költséghatékonyság, így olyan fajtákat termesztenek, amik gyorsan nőnek, ellenállnak a betegségeknek és sokáig elállnak. Ez szuper, de a répa élelmi- és kulináris minősége súlyosan lefele nivellál. Ugyanez a paradicsomnál. Vastag héjú, szabályos alakú, gyorsan növő, ellenálló paradicsomot kapsz a multiban télen-nyáron. Az íze nyomokban paradicsomízt is tartalmaz, de ne tekintsük már a paradicsomok csúcsának. Az igazán ízletes, jó fajták nagyiparilag nem termeszthetők, nem elég gazdaságosak, főleg a multi elvárásainak megfelelően.

élhetetlen 2018.09.24. 20:20:35

@Before: Hát igen, ha komplett hülyének néznek, azt nem tudom rendesen kezelni. Persze, hülye vagyok, és úgy tudom, hogy a koktélparadicsom, az a kis méretben leszedett normál paradicsom, és nem tudok a növényfajtákról, sem a sárgarépákat, sem a paradicsomokat tekintve. Még szerencse, hogy te ilyen okos, vagy, hogy tudod, hogy van göcsörtös sárgarépa „fajta”, sőt van pudvás karalábé „fajta” is, direkt azt ültetik. Na, ezzel ezt befejeztem.