Miért nem feltétlenül katasztrófa, ha egy gyerek válogatós?
2018. november 18. írta: Gyalogrépa

Miért nem feltétlenül katasztrófa, ha egy gyerek válogatós?

20171209piac.jpg

Ha tudnátok, mennyi mindent nem ettem meg gyerekként? Képzeljétek, alig ettem meg pár húsfélét. Persze, nem szándékosan, hanem egyszerűen csak nem kellettek a húsételek, a legtöbbtől undorodtam. Zöldségek között is sok volt a sötét folt. Mára ez gyökeresen megváltozott. (Akkor valahogy úgy állt össze a válogatós étrendem, hogy sosem voltam vérszegény, vagy kiemelkedően beteges. Például, a kevés húst tartalmazó étrenddel járó alacsony vasbevitelt májas ételek kedvelésével kompenzáltam. Erre azért biztosan odafigyeltek otthon, végül is nem lett baj belőle.)

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha sertésfejet fogok enni. Pedig egy időben a csirkecombot sem ettem meg. Egyrészt undorodtam a csirkebőrtől - hiába volt ropogósra sütve, másrészt a porcoktól, és az kikeményedett inaktól. Az is taszított, hogy a megbontott csirkecomb jó szaftos volt, kissé sikamlós, puha. A csirkéből csak a mellét (bőr nélkül), és a máját ettem meg, semmi mást. A csirkemellnél a jó szárazat preferáltam, ami nem csoda, hiszen összességében nem szerettem húst enni. A máj egy egészen érdekes történet, hiszen már egészen kisgyerek koromtól szerettem mind a sertésmájat, mind a csirkemájat, pedig ez sokaknak ezerszer taszítóbb, mint a legtöbb húsféleség.

Anyai ágon békési mindkét nagyszülőm, rajtuk keresztül pedig rendes kolbászhoz jutottunk, amit mindig kedveltem. Persze az soha nem volt inas. A felvágottaktól viszont undorodtam, mert gyakran találkoztam porcdarabbal, vagy rágósabb, inasabb húsrésszel. Ezek közül először a párizsival barátkoztam meg, bár minden szeletet végigsimítottam és legkisebb keményebb, kitüremkedő elemeket is kipiszkáltam. Zala felvágott, vagy gépsonka szóba sem jöhetett. Szalonna semmilyen formában nem kerülhetett a tányéromra az állaga miatt. Még a fasírtot sem ettem meg egy darabig, bár ezt a mai napig nem értem, hiszen a darált hússal nem volt gondom. A rizses húsból kipiszkáltam a húst, úgy ettem meg. Viszont a pörköltesen elkészített darált hússal készült rizses húst megettem. A darált húsos töltelékkel készült fogásokat is kedveltem: töltött karalábét, töltött káposztát, töltött paprikát.

Ennek ellenére a konzerv szardíniát szerettem, a tonhalnak nevezett tőkehalfilét pedig megettem ugyan, de nem tartottam sokra. Karácsonykor ez ment, a miattam alaposan átpasszírozott és átválogatott halászlével megfejelve. Ezen kívül csak az olajos szardínia a halak közül; persze szigorúan kicsontozva. Ha már ünnepi ételek: Húsvétra csak a színhús részeket ettem meg a sonkából, azt is alaposan átválogatva, piszkálva. Összességében alig ettem meg a húsokat, amit mégis, azt rossz volt nézni.

Zöldségeknél nem volt ilyen rossz a helyzet, bár közel sem volt rózsásnak mondható. Nem ettem meg a nyers paradicsomot, a nyers hagymát, újhagymát. Ha akármilyen kevert salátának hagymaillata volt, nem kellett. A padlizsánt semmilyen formában nem lehetett elém rakni, ahogy a sütőtököt és fejes káposztát sem. Viszont a savanyú káposztát már akkor is szerettem. Ezeken felül minden akkor ismert zöldségfélét megettem. Gyakran volt karalábé, kelkáposzta, karfiol, krumpli, bab, borsó, zöldbab.

Mégis milyen volt az étrendem, hogyan jutottam el mégis ide?

Szeretek enni. Hajlandó vagyok időről időre újra próbálkozni a kizárt alapanyagokkal, hátha ízlik. Onnan indultam, hogy reggelire túró rudi volt kakaóval, ebédre gyakran valamilyen húsmentes leves, főzelék (szigorúan feltét nélkül) vagy rakott kel, rakott krumpli, töltött paprika, vagy karalábé. Szerettem a túrós csuszát is, de csak akkor, ha rommá volt sütve a szalonna. Ment még a rántott karfiol, nagy ritkán rántott tök. Gomba csak levesbe. Volt, hogy vacsorára is meleg étel volt, de ha nem, akkor általában kolbászzsíros kenyér ketchuppel, hozzá trappista sajt, ritkábban főtt tojás. Egy idő után ez váltotta le a túró rudis reggelit. A kolbászzsír nagy mennyiségben fogyott, a sokszorosa annak, ami az otthon sütött kolbászok alól kikerült. Ezért néha vittünk magunkkal a piacra egy befőttes üveget, amit leadtunk a kolbászsütőnél. Megkértük, hogy gyűjtse bele a kolbászok alól kisült zsírt, de kikötöttük, hogy a hurkazsírt ne. Végül is, szívesen megtették, elvégre pénzt adtunk azért, amit valószínűleg kiöntött volna. Ugyan megettem a békési rokonok paprikás szárazkolbászát, de a sült kolbászt semmilyen formában sem. Túl puha volt, és lehettek benne porcok, csontszilánkok. Tehát ennyi. Ezekből állt az étrendem az elején.

Azóta minden zöldséget megeszem. Legutóbb az édesköménnyel barátkoztam meg, pontosabban az ánizsízzel - ami egykor taszított, ma már ízlik. Húsok terén oda jutottam, hogy a finom rostozatú, puhább húsokat rózsaszínre sütöm leginkább, és a durvább rostozatú, keményebb, kollagénes húsokat is megkedveltem. Megeszem a ropogósra sütött csirke, vagy disznóbőrt. A porcokkal azóta sem sikerült megbarátkozni, hiába próbálkozom. A sajtok közül sokáig undorodtam a fehérpenészes és a kék penészes sajtoktól. Ma már ezeket is kedvelem.

Azt hiszem, elég finnyás kis kölök voltam. Örülök neki, hogy otthon ezt tolerálták. Bár az erőltetéssel amúgy sem szoktak a szülők sokra menni: általában ilyenkor utálják meg a gyerekek egy éltere az evést, vagy az adott fogást, vagy annak a fő alapanyagát. Szó nem volt arról, hogy én ezeket a kiváltságokat kiköveteltem volna. Erősen zöldségközpontú volt a házi koszt otthon, így könnyen elevickéltem hús nélkül. Cserébe irtó sok hüvelyest és tejterméket ettem, ittam. Reggeli nem múlhatott el egy nagy pohár kakaó nélkül.

Tehát, kedves szülő, aki azon aggódik, hogy finnyás a gyereke! Sőt, azon, hogy egész életére ilyen válogatós marad! Semmi sincs kőbe vésve, a helyzet változhat. A legfinnyásabb gyerekből is lehet mindenevő. Ha nem megy egy alapanyag, esetleg más recepteket kéne kipróbálni. Édesanyám a mai napig vastag paprikás rántással készíti a tökfőzeléket úgy, hogy a kaprot egy csomóban rakja bele, amit utána elrágcsál. A menzai, habarással készült tökfőzelékhez sem nyúltam, mert azt hittem, egyszerűen a nem szeretm a tökfőzeléket. Édesanyám viszont nem eszi meg a habarással, vagy csak simán tejföllel besűrített tökfőzeléket, ahogy én készítem. Tehát, szeretem a tökfőzeléket, csak nem úgy, ahogy gyerekkoromban elém rakták otthon. Viszont, ha akkor belém erőltették volna az összes többi került étellel együtt, valószínűleg ma nem szeretnék enni, nem tudnék főzni, és nem írogatnám ide a gasztronómiai élményeimet.

A bejegyzés trackback címe:

https://suburbankitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr1314378944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benikuty 2018.11.19. 07:54:17

Te sem voltál egy piskóta gyerek! :D

naneszórakozz 2018.11.19. 14:46:36

Olvastam valahol, hogy gyerekkorban több az érzékelő ízreceptora az embernek, mint később, felnőttkorban. Ezért a gyerekek erősebben érzik az ízeket, míg a felnőttek nem.

kobold63 2018.11.19. 15:52:35

Mi készül abból a gyönyörű fejből a képen?

élhetetlen 2018.11.19. 19:22:53

Nehéz játék ez. Kollégám jött fel feleséggel gyerekkel, a gyerek akkor 3 éves körül volt. A kolléga nem eszik zöldséget, apró pogácsa volt, neki csináltam hozzá sajtkrémet, és csináltam egy avokádókrémet, hátha a feleség szereti. (semmi, csak összetörve, só, bors, egy kanál tejföl). A feleség, és a kissrác tolta be az avokádót. Rendes apa, ezután vette is a családnak. Onnét tudom, mert engem is hívott később, hogy valahol akciós, kérek-e. A srác 7 éves lett, már nem eszik zöldséget. Rendes apa, nagyon rossz példával.

élhetetlen 2018.11.19. 19:48:35

Egyébként az ember hülyeségei. A malac fejről. Sohasem vennék egész csirkét, amin ott a fej, és rám néz, akkor sem, ha csukva van a szeme. Vendéglőben sem vennék egész pisztrángot, mert ne nézzen rám a tálról. Pedig szeretem a csirkét is, a halat is. Az egyetlen, amivel boldogulok, az a koktélrák, nyersen is, elég kicsi ahhoz, hogy lazán letöröm a fejét, kiszedem a celofánból, kibelezem, elkészítem. Viszont a Lidl-ben időnként kapható homártól már sokadszorra visszarettenek, pedig annak is csak le kéne vágni a fejét, utána már szét lehetne szerelni. Nem tudom rászánni magam, már a fotó elijeszt.

Donat Ella 2018.11.19. 20:43:55

Na, akkor nem csak nekem volt annyi bajom gyerekkoromban a felvágottakkal. :D
Én is elég válogatós gyerek voltam, aki legszívesebben csak édességet evett volna. Még most is élénken emlékszem, hogy a zsíros húsoktól szó szerint a rosszullét kerülgetett és tényleg nem csak megjátszottam a dolgot. Viszont szerettem a spenótot! Meg a nagymamám leveseit (csirkéket is tartott, úgyhogy volt benne csirkeláb is) és a kertjében termett gyümölcsöket.
Mostanára már a kömény, a kapor, a zeller és a kelbimbó, meg a pacal és a szalontüdő kivételével kb. bármit hajlandó vagyok megenni. És főzni is szeretek.

Benikuty 2018.11.19. 22:08:04

@kobold63: kocsonyába csoda finom, és nem kérdés, hogy a lé "megalszik" vagy sem. ;)

Benikuty 2018.11.19. 22:11:00

@Donat Ella: "Mostanára már a kömény, a kapor, a zeller és a kelbimbó, meg a pacal és a szalontüdő kivételével kb. bármit hajlandó vagyok megenni. És főzni is szeretek. "
Nem lennék a kosztosod, de nyilván nem is fenyeget ez a veszély :D

A fickó 2018.11.19. 22:40:09

Én is válogatós vagyok - csak az én válogatósságom sajnos költségesebb, mint egy gyereké. :D

élhetetlen 2018.11.20. 00:36:10

@Benikuty: Nem olyan bonyolult ez. Az én konyhámban sem fordul elő kapor, kömény, erős paprika, csili, ecet, sőt fokhagyma sem. És a vendégeim jóízűen eszik, szeretik a főztömet. Kelkáposzta főzelék, fasírt sok majorannával, spenót borssal, stb. Tíz évig a munkahelyen is úgy éltünk, hogy egy barátnőmmel felváltva vittük a kaját. Megtette azt a szívességet, hogy kivette az adag tökfőzelékemet, és csak utána rakta bele maguknak a kaprot. Az meg már sokként ért, mikor egy közétkeztetési konyha vezetőhelyettese azt mondta, hogy mi az, hogy kocsonya fokhagyma nélkül, a fokhagymától alszik meg. Hát nem.

kobold63 2018.11.20. 00:50:07

@Benikuty: bár ez fiatal állat eredetű lehet, a tokának biztosan más a sorsa, kocsonyába nem való. Sok minden elképzelhető, én a posztoló tervére vagyok kiváncsi, mire szánta.

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2018.11.20. 07:21:45

@élhetetlen: Mikor először vettem egész csirkét fejjel, azért én is megálltam egy kicsit felette. Persze a daraboltról is tudom, hogy egy állathoz tartozik, de azért a fejes csirkénél valahogy jobban szembesül vele az ember. Vágást még nem is láttam, városban nőttem fel.

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2018.11.20. 07:24:39

@Donat Ella: Fontos, hogy megmaradjon kíváncsiság az új dolgok iránt. (Most ugrott be: valami ilyesmit mond Dr. Lecter is az egyik film végén a repülőn a kisgyereknek, mikor a velővel kínálja. A hideg kirázott.) :)

Benikuty 2018.11.20. 08:27:35

@kobold63: Azon a fejen már nincs rajta a toka! Ezt mondjuk benézted rendesen :D Megnyugtatlak, tudom, hogy mire való, megyaszói mangalica tokából csinálom a Guanciale-t :D :D

Benikuty 2018.11.20. 08:30:09

@élhetetlen: Sajnos nem kell a közétkeztetés szintjére lemenni, hogy sokkok érjék az embert;)

kobold63 2018.11.20. 11:14:56

@Benikuty: Igazad van, itt nem árulnak fejet, néha lehet kapni külön tokát. Mangalicát előjegyeztettem Albertában, ott van az egyetlen tenyésztő, talán kapok idén. De én füstöltszalonnát készítek belőle, guanciale-t, proscicutto-t, pancetta-t kapok az italian Deli-ben, ha éppen az kell.

Terézágyú 2018.11.20. 14:50:20

Azon túl, hogy az ember természetesen változik, még felnőttként is, nem hogy gyerekként, de

aki válogat, az könnyen lesz finnyás, aki finnyás az meg nem eszi meg az ételeket, hanem inkább kidobja, aki meg kidobja, az pazarol, és képtelen spórolni...

Persze ha valaki úgy gondolja, hogy a spórolásra való képtelenség nem hiba...

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2018.11.20. 19:48:44

@Terézágyú: Azért nem ilyen determinált az emberek élete. A levezetés nem állja meg magát, viszont jól hangzik. :)
"Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló." (Tanú)

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2018.11.20. 19:50:27

@Benikuty: Egyszer viszont a szemét is benne hagyták. Nem örültem, mikor ki kellett kanyarítani.

A fickó 2018.11.20. 23:09:21

@Gyalogrépa: A húsban a boltok polcain már régóta nem az állatot látjuk, egy egész fej esetében viszont azonnal (szem)besülünk vele. :)