Jön a tavaszi étvágy.
2019. március 12. írta: Gyalogrépa

Jön a tavaszi étvágy.

img_3874.JPG

Fura dolog gasztroblogon ilyesmiről beszélni, de úgy gondolom tanulságos lehet egyeseknek, miként is jelentkezik nálam, pontosabban az étkezésemben a tavasz. (Ez nem recept lesz, hanem egy kis agyturkász önismereti írás. Aki repcetre számított, zárja be az ablakot bátran.)

Úgy gondolom, ha az embernek fejlett az étkezési kultúrája (értsd: sokféle alapanyaggal, változatosan és rendszeresen főz) egy idő után a tudatalattiból kiokádott zagyva ingerek helyett konkrét alapanyagok, ízek jönnek elő. Ez azt jelenti, hogy edd ezt, és ezt! Persze a tudatalatti olyan, hogy nincs sem indoklás, se semmi. Rákérdezni ugye nem tudok, hanem magamnak kell rájönni, mit is akar nekem mondani a tudatalattim. A tudatalatti (mármint az enyém egészen biztosan) nem szöveges formában kommunikál és tárol el információkat, hanem képekben, színekben, illatokban, és érzetekben. Utóbbit nem is igazán tudom leírni, micsoda pontosan; akinek van ilyen, az érti, aki nem, az nem. Nehéz lefordítani, mit is akar a tudatalatti, de sok figyelemmel rá lehet jönni pár dologra.

Tavasszal egész biztosan akar valamit, mert megváltozik az életvitelem. Én ezt laikusként úgy gondolom, hogy az anyagcserém változik meg, amit a tápanyagszükségletem is követ. Az erre irányuló ingerek csak a tudatalattiból jöhetnek, hiszen a tudatos rész nem tudja megvizsgálni, hogy most éppen vasra lenne szükség, aztán fehérjére, meg több vízre. Nincs egy halom kapcsoló, státusz-LED, amiket figyelve észrevehetjük, hogy ó, a vashoz tartozó kapcsoló átbillent, vigyünk be vasat. Egyszerűen nem így kommunikál a rendszer.
Viszont laikusként azt gondolom, hogy ha két héten belül véres hurkát, májat, spenótot, tatárbifszteket, és piros bogyós gyümölcsöket kívánok meg, annak jelentősége van. Mégpedig az, hogy vasra van szükségem. Ezeket így végig is ettem, utána gondolkodtam el azon, hogy mi ez a nagy vasevés. Betudtam annak, hogy most erre volt szükségem. A második hét vége felé megnőtt az aktivitásom, azóta frissebb vagyok napközben, szinte kicsattanok a sok energiától. Ezután az következett, hogy a vasevés fehérjeevésbe csapott át. Gomba, tojás, sajt, szardíniakonzerv utóbbi kettő magában, üresen. Közben bejött az, hogy folyton szomjas vagyok, emiatt többet iszom, miközben meg javult a közérzetem.

Eddig nem nagyon érdekeltek a friss salátafélék, de most rávetném magam az út szélén az első pitypangrozettára - ha nem lenne koszos-retkes. Főztem spenótot fagyasztott spenótból, de nem adja ugyanazt, mint a friss. Valami lehet ezekben a friss tavaszi zöldekben, amire most szükségem van? Kíváncsi vagyok, mit akar a tudatalattim már megint.

Végül is minek szántam ezt a rövidke posztot erre a fölöslegesnek tűnő tudományosan nem alátámasztható témára?

Ha esetleg veled, olvasóval is szokott ilyesmi történni, de még nem tulajdonítottál neki jelentőséget, talán érdemes odafigyelni rá, hátha sikerül észrevenni a dologban a logikát. Nem tudom biztosan, mi célja van annak, hogy megkívántam a vastartalmú ételeket, amit a fehérjék és a víz követett. De azt biztosan tudom, hogy a jó idővel beköszöntő aktívabb időszakra felkészültem.

Ja, a tavaszi citromkúra a tudatalattim szerint egy nagy marhaság. Savas ételeket ősszel kívánom meg. Ahogy szénhidrátot szénhidráttal akarok enni ősszel, mintha költöző madár lennék, vagy a téli álomra készülnék. Nem vagyok én olyan állat.

A bejegyzés trackback címe:

https://suburbankitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr7214683658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kocsmagomba 2019.03.20. 18:29:59

Nos. Én többször bezártam ezt az ablakot, ahogy tanácsoltad. Azután újra megnyitottam. Majd még többször bezártam. Jelenleg a megnyitások száma pontosan eggyel több, mint a bezárások száma. De nem főznél mégis inkább valamit? :) Felőlem István gazda alapanyaggal is lehet vagy Fekete Zsóka mangalicával, bánom én...
Akartam valamit írni a tudatalattiról, meg a tavaszi étvágyról orvosilag, de igazad van, nem ide való. Mindenesetre létező dologról írtál.
süti beállítások módosítása