Elkezdtek jönni azok a paprikák, amiből minálunk a legtöbb fogy. Ezek pedig a savanyításra szánt fajták. Egész évben élünk velük. A kisebb cseresznye papaprikák a szó szoros értelmében ízbombák. A nagyobb cseresznyéket és a nagy jalapeñokat kiválóan lehet tölteni, bár utóbbi elég nehezen viseli az előzetes savanyítást. Nem azt mondom, hogy a savanyított jalapeñok ne lennének finomak, hanem arról van szó, hogy a tartósítási folyamat során jelentősen veszítenek az értékükből. Jelenleg úgy látom, a legjobb röviden (hőkezelés nélkül) marinálva, töltve fogyasztani őket. Hosszú eltarthatóság szempontjából a cseresznyepaprikák, és ezek a sárga példányok sokkal kedvezőbbek. Ha olyan uborkákkal futunk össze, melyeknek még hamvas a felületük és még a virágszirmok is viszonylag frissek, akkor feltétlenül vegyünk belőlük. A leírt kondíció rendkívüli frissességre utal. A legegyszerűbb, csak egyszerűen negyedelni őket, lesózni, majd kinyomkodni, harapni. Ezek a paradicsomok annyira a gyümölcshúsról szólnak, hogy a minimális mennyiségű magok körül egyáltalán nincs lé, hanem kis üreg, aztán csak a vastag, finom gyümölcshús. Főzésre ideális. A kakaó paradicsomok már sokkal inkább a léről szólnak, ezeket salátába szánom a zöldbabbal együtt. Mi más lenne, mint nizzai saláta?