A hobbi nélküli ember
2020. április 27. írta: Gyalogrépa

A hobbi nélküli ember

Avagy unatkozó emberek útja a keserűségbe

a_hobbi_nelkuli_ember.jpg

Számomra teljesen érthetetlen és felfoghatatlan, hogyan tud valaki hobbi nélküli életet boldogan élni. Lehet, hogy a kötelességek bizonyos időszakra kiszorítják a hobbit - akár évekre is - mégis sok olyan felnőtt embert láttam már, aki unalmában nem tud mit kezdeni magával. Holott azt gondolnám, hogy ha valaki kipiheni a pénzkeresés és a házimunka fáradalmait, és éppen a családja, vagy a barátai sincsenek ott, akkor a hobbijának szánja az egyedüllétet. Legalább sétálni szeretne! Nulla költség, legfeljebb minimális fizikai kondícióra van hozzá szükség. De akkor már menjen, amikor csak teheti!
Hiába szereti valaki a munkáját, ez nem jó érv a hobbinélküliségre. Ha valamilyen oknál fogva nem tud munkába járni, ugyanúgy unalomba roskad. A hobbi segít átvészelni lelkileg megterhelő időszakokat is. Azt is mondhatnánk, hogy életmódtanácsokat puffogtatok, pedig csak a saját szemszögömből szeretném a témát bemutatni, esetleg a problémával küzdő, de a problémát megfogalmazni még nem tudó olvasót a felismerésbe taszítani. Illetve meglapogatom azok hátát, akiknek van ugyan hobbijuk, de eddig nem gondolták.

Hogy jövök én ehhez és hogy kerültem én ide?

Gyerekként rákattantam a legóra. Volt más játékom is, na de a legót nyüstöltem folyton. Minden születésnapra, Karácsonyra legót kértem, legót kaptam. A zsebpénzemből nem fagyit, meg chipszet vettem, hanem legóra gyűjtöttem. Minegy milyen pici, legó legyen! Szerettem a vasútmodellezést is, de ahhoz hely kell, az meg a panelban pont nincs. Maradt a legó. Ez elfért egy nagy papírdobozban, benne kisebb papírtálcákba és cipősdoboz-tetőkbe válogatott elemekkel. Féltem a sima legós dobozokra írt 6-12, később a technic legóra írt 12-16 életkor besorolástól. Mármint attól, hogy a legó után mi a tökömmel fogok játszani. Ebben a korban pedig egészen konkrétan...

Valamikor a húszas éveim elején, unatkoztam utoljára. Kis kitérők után huszonhét évesen tudatosult bennem, hogy a szabadidőm jelentős részét kotyvasztással töltöm. Ekkor elgondolkodtam, hogy csinálhatnám ezt rendesen is, nem csak úgy ad-hoc módon. Vettem pár szakácskönyvet aztán kezdődött a bénázás. Aztán tessék, itt az eredmény, főzőember és gasztroblogger lettem. Nem biztos, hogy jó, de valamilyen.

"Minek? Miért? Nem mindegy?"

Na, de ha valamit elkezdünk úgy rendesen, komolyan csinálni a magunk kedvéért, biztos akad pár olyan ember, akik nem veszik komolyan a hobbijukat, vagy egyáltalán nincs is nekik, és megpróbálják lebeszélni a hobbistát, hogy inkább ne csináljon semmit, mert úgyse sikerül, úgyse lesz jó, minek dobod ki azt a rengeteg pénzt. Ha nem is próbálnak lebeszélni, ferde szemmel és értetlenül néznek ránk.

Sokak legfontosabb mindennapi célkitűzése a spórolás, csak meg ne kérdezzük, hogy ugyan mire költik a megtakarított pénzt. Nem a nincstelenekre gondolok, akiknek ruhára, ételre, fűtött szobára nem telik. Azokról van szó, akiknek van ruhájuk, lakásuk, ételük, mégis mindenáron megtakarításokra gyúrnak. Akiknek nincs olyan, hogy elég. Kizárólag nagy tárgyi kiadásokban tudnak gondolkodni, de a napi szintű örömökre nem adnak semmit. A pénzükből lakást, autót, telefont, utazást, nyaralót, nagytévét vesznek. Ezzel sose állnak le. Ha még többet takarítanak meg, nagyobb lakást, nagyobb autót, nagyobb nyaralást, még nagyobb tévét vesznek. Hiába van nagy autójuk, nagy házuk, a hétköznapjaikban nem keresnek örömöt, pedig akadna szép számmal. Nem értem meg őket, de ezt elfogadom. Mások vagyunk.

De ne próbáljon lebeszélni, vagy utalgatni arra, hogy én, személy szerint pazarlóan sokat költök kajára. Minek veszek marhát, a csirke olcsóbb! Azért arra én is rájöttem, hogy finomat enni a leggazdaságosabban úgy lehet, ha nem készterméket, vagy vendéglátást vásárolok, hanem alapanyagot. Közben kiderült az is, hogy a tevékenység, mire az alapanyagtól eljutok a késztermékig, engem felettébb szórakoztat. Meg még jólesik írni is róla. Ha úgy vesszük, én nem csak élelmiszert vásárolok, hanem hobbianyagot is, élvezeti cikket is. Az első kettőre biztosan nem áll az, hogy pazarlás. De mivel egy létszükséglethez tartozik a hobbim, már nehezebb észrevenni a dolog hobbi oldalát. Másoknak is van ilyen. Egészen hasonló a házimunkának titulált fűnyírás gyepgondozássá való emelése.

Hobbisták inkognitóban, és a keserű idősek

Sokra tartom azokat az embereket, akiket hétvégén a reggel a kertben, vagy a ház tetején talál, mert mondjuk füvet kell nyírni - vagy az ő nyelvén a pázsitot gondozni - esetleg a tetőt javítgatni. Náluk már hatkor szól a fűnyíró, nyolctól a flex. Láttam olyan csóró taxis-futár féleséget is, akinek apró és leharcoltnak tűnő a házikója, mégis vagy négy autó parkol a ház udvarán. Ebből egy tip-top, a másik kevésbé, meg van két roncs alkatrésznek, vagy felújításra szánva. Őt is értem. A túrázókat, a festőket, a kertészeket és a könyvmolyokat is értem. Az életüket az anyagi helyzetüktől függetlenül töltik fel számukra értékes tartalommal. Ez az, aminek a segítségével nagyobb gonddal tudnak a család, a barátok és a munka felé fordulni.

A hobbi nélküli embernek nincs ilyen lehetősége. Gyakran esik unalomba, vagy keseredik meg. Szinte csak a kötelességeinek él, a szabadidejét meg elherdálja, hiszen általában unatkozik. Munkába jár, eszik-alszik, tévét néz. A tévénézés/monitorbámulás nem szórakoztatja sokáig, de képes egyfajta időlalagútként funkcionálni a számára. Leül a tévé/monitor elé, pikk-pakk eltelik az idő és már lehet is menni a kötelességek után. Ezzel ideig óráig át lehet hidalni az üres időt, de ha rengeteg üres idő keletkezik, akkor már nehezebb az ügy. Más kérdés, hogy minek használ valaki időalagutat, hiszen csak az elmúlást hozza közelebb.
Ha nyugdíjazzák, vagy hosszú szabadságra küldik, egyszerűen összeomlik. Otthon van hétőfőtől vasárnapig, azt csinál, amit akar. Alig várta, hogy végre ne kelljen munkába járni, de azért erre nem számított, vagy nem egészen így képzelte el. Otthon ül hétfőtől vasárnapig, eszik-alszik, tévét néz, bevásárol. Mikor csak pár napot kellett így eltöltenie, valahogy csak átvészelte, de ez így túl sok.

Hamar rájön, hogy a napi feladatokkal nem tudja feltölteni a napjait. Persze az üres időt tévézéssel tölti fel, mert valamivel fel kell. Rengetegszer haszánlja az időalagutat, amitől számára észervétlenül gyorsan megöregszik. Falja az éveket, évtizedeket. Pár hehet, talán hónapokat is el lehet így tölteni, de gyorsan kiderül, hogy ez hosszú távon már nem működik. Tulajdonképpen ezt már sejtette akkor, amikor a gyerekek felnőttek, elköltöztek. Annak idején egyik napról a másikra megnőtt a szabadideje, de azért nem lett zavaróan sok, hiszen továbbra is lehetett munkába járni, házimunkát végezni, enni-aludni. Igen, ez a probléma leginkább a megkeseredett, unatkozó idős embereken látszik meg.
Ez a keserűséggel párosuló hobbi nélküliség akkor tud még pusztítóbb lenni, ha az embert a nyugdíjazás egy panelházban, vagy hasonló kialakítású társasházban éri. Itt aztán nagyon nehéz feltölteni a szabadidőt. A panelházak koncepciójának része az, hogy a munkán, a gyereknevelésen, házimunkán, evés-alváson kívül másra ne kelljen időt szánni. Viszont ez azt is jelenti, hogy nem lehet. Ha ezeket kivesszük, mi marad? Nincs kert, udvar, tető, amit gondozni kell, de nincs hely egy műhelynek sem. Kialakítottak közösségi tereket is, de ez nem mindig opció. Például lejár valaki sakkozni a térre. De mondjuk tombol a január, vagy ömlik az eső, menjünk a művházba. A Józsi meg pont nem ér rá, a Karesz meg pont elutazott. Mégiscsak kéne megoldás az egyedüllét feltöltésére. Ilyen keretek között nehezebb hobbit találni.

Ezzel szemben a vidéki, vagy kertvárosi idős emberek némelyike úgy pörög, hogy az eszem megáll. Némelyikük a házzal, a kerttel kapcsolatban találja meg a hobbiját. Nem is így hívják, de erről van szó. Van aki, már hajnalban nyírja a füvet, fát metsz, túrja a földet, betonozik, tetőt javít, meszel, takarít, havat lapátol, udvart söpör, csirkét/kutyát/macskát etet, rózsabokrot gondoz. Levezetésképpen a nők a viráágyást/veteményest gyomlálják, a férfi pedig bevonul a műhelybe. Műhely mindig van, itt lehet a családtól szeparáltan a haverokkal, szomszédokkal sörözni, tévézni, dumálni, vagy egyedül bütykölni, javítgatni ezt-azt. Az asszonynak pedig ott a konyha meg a nappali, hogy ugyancsak szeparáltan lehessen varrni, festeni, olvasni, hímezni, likőrözni, süteményezni, a közismert szomszéd/rokon-kibeszélős chatszobát üzemeltetni. Télen mindketten bújják a katalógusokat új növények, locsolórendszer, fűkasza, vetőmagok, lemosópermet után, hogy minél profibban tudják űzni a hobbijukat. Mellette ugyanúgy megy a cahtszoba konyhában, a barkácsolás a sufniban. Nem is kell, hogy tudatosuljon, hogy ez egy hobbi, a lényeg, hogy van.

Eszembe jutott az agresszívan okoskodó hobbi nélküli ember tanmeséje a lusta tücsökről és a szorgalmas hangyáról. Van, aki ezt fenntartások nélkül benyeli úgy, ahogy van. Természetesen egyből a hangya szemével látja a világot, számára ő pozitív hős. Alapvetően abból indul ki, hogy az élet szar. Egy bizonyos szemszögből nézve a hangya azért szív egész nyáron, hogy a telet is végigszívja valahogy, hogy következő nyáron ismét tovább tudjon szívni. Gyakorlatilag egész életében nyomorog. A tücsök pedig megdöglik télire, ami szintén nem egy nyerő helyzet. De egy szóval sem mondanám, hogy tücsök vagyok. Ez csak egy buta, kisarkított mese.
De mi van, ha a hangya utálja a hegedűszót, viszont szereti a búzaszemeket gyűjteni. Nem az értékük miatt, hanem mert szépnek látja őket, vagy a búzaföldre szeret kijárni. Ez esetben egy jottányit sem jobb a tücsöknél, mert mindketten a passziójuknak hódolnak. Másrészt a hangya baromira ráér télen, hiszen nem lehet búzaszemet gyűjteni. Miért nem sakkozik a tücsökkel? Cserébe adhat neki enni, hogy az is kihúzza tavaszig. Egyébként meg kitörölheti a seggét a rengeteg felhalmozott búzaszemmel, mert amire amúgy sincs szüksége, azért minek gürizett annyit. Tavasszal úgy is mind kihajt a hangyafészekben. Ha meg a búzaszemgyűjtésen kívül más nincs is a hangya életében, ráadásul még nem is szereti csinálni (mert hát a mese tanulsága az lenne, hogy a nemszeretem dolgokat is szorgalmasan el kell végezni, akár a hangya), akkor a tücsök a pozitív szereplő a mesében.

Szerencsére van pár kivétel az eredetileg hobbi nélküli emberek között, akik már készülnek az egyre növekvő szabadidő eltöltésére, az egyedüllétre. Sőt, a leginkább embert próbálóra, a nyugdíjas éveikre. Embert próbáló? Hát hogyne! Igyekezni kell fenntartani a lehetőségekhez mérten a legjobb fizikai kondíciót. Van akinek az anyagi helyzetét kell korrigálnia. Persze fel kell készülnie arra is, hogy egyszer csak teljesen egyedül marad. Na, ez baromi kemény dió lehet. Ezt nagyon nehéz lehet kezelni, jelenleg valószínűleg föl sem fogom menniyre, de abban biztos vagyok, hogy a hobbi ilyenkor is segít. Ha már annyi hátránnyal küzd valaki, legalább érezze jól magát!
Az ilyen, tudatosan készülő ember az első nyugdíjban töltött munkanapján elmegy és megveszi a festőállványt, ecseteket, festékeket, miegymást, aztán majd csak lesz valami. Nem kell kapkodni, ráér az elején bénázni, hiszen gyakorlásra való ideje annyi, akár a tenger. Ha rossz az egészége, a festés, vagy az olvasás még így is belefér. Aki jobb kondiban van, akár gombászásra, pecázásra is adja a fejét. Vagy csak felmarkolja a fényképezőgépét és elmegy otthonról.
De ezzel nem kell megvárni a nyugdíjazást. A hobbi nem csak az öregkort tudja megszépíteni, hanem az élet minden napját, legyen az bármilyen szürke, unalmas, vagy erőt próbáló. Ebből pedig akad bőséggel.
Mivel nekem a gasztronómia a hobbim, így engem ez a terület mozgat meg. Rendesen leülök reggelizni, sosem állva, sose kutyafuttában. Amit reggelizek az meglehetősen finom, akár vajaskenyér, sajt, vagy fahéjas csiga. Van, hogy olyan finom a reggeli, hogy igazán elgondolkodtat. Ülök, nézem a falat és élvezem a falatot, ami után nagyot sóhajtozok. Mivel létszükséglethez kapcsolódik, mindig akad ürügy, hogy időt facsarjak ki a hobbimnak. A szabad hétvégi napok egyik fénypontja a főzés, de a legjobb, ha hétköznap is kell, vagy jobb úgy fogalmazni, hogy lehet. Nem csak az étel elkészítése maga szórakoztat, hanem a tervezgetés, vagy a következő heti bevásárlólista összeállítása is.
Ha ezt nem csinálhatnám, mert mondjuk elvesztem a szaglásom, ízérzékelésmemet, akkor csinálnék mást. Hiszen a gasztró is csak egy dolog a sok terület közül, ami érdekel. A többit kényszerűségből nyomtam el, hogy a gasztronómiában tudjak elmélyülni. Hobbi nélkül nem is tudom elképzelni az életemet.

A bejegyzés trackback címe:

https://suburbankitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr3315627318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.