Gombaszedés augusztus végén
2020. szeptember 01. írta: Gyalogrépa

Gombaszedés augusztus végén

Még a múlt héten, a hajszárítós, meleg, szeles idő előtt körbenéztünk a Pilisben. Két különböző, egymástól pár kilométerre lévő völgyben jártunk két nap különbséggel. Az egyik határozottan melegebb volt a melegebb időre jellemző gombákkal, a másik hűvösebb, már-már őszre hajazó gombákkal, tipikus nyári gombák nélkül.

1_varganya.jpg

Az erdő bejáratától ötven méterre egy nyári vargánya fogadott az út szélén. Kezdésnek nem rossz.

2_satantinoru.jpg

Kicsit beljebb friss sátántinóru teleppel találkoztunk, amit a domboldalban felfele haladva követtünk, hátha lesz más is, de csak ilyeneket találtunk.

3_satantinoru.jpg

Kár, hogy mérgezőek, hiszen olyan guszták.

4_okkertinoru_sargahusu_varganya.jpg

Egy pár okker tinóru, avagy sárgahúsú vargánya. Néha szimplán vargányaként árusítják, ami ugyan átverés, de a vásárló nem jár nagyon rosszul, mivel ez egy igen jóízű tinóru fajta.

5_okkertinoru_sargahusu_varganya.jpg

Mutatós, élénk sárga színük van, amit a fotó nem ad át igazán.

6_valtozekony_tinoru.jpg

Beljebb egy komolyabb változékony tinóru telepbe futottunk.

7_valtozekony_tinoru.jpg

A csiga megrágta, de ezzel talán megakadályozta, hogy a kukacok fel tudják rágni magukat a kalapba.

8_valtozekony_tinoru.jpg

Azt hiszem, mindegyik férges volt, elég rendesen meg kellett faragni őket.

9_varganya.jpg

Még egy vargánya.

10_szemcsesnyelu_fenyotinoru.jpg

A nekem leginkább tetsző fotó, amit ezen a túrán készítettem. Azt hiszem, ilyenek szoktak szerepelni a gombahatározókban. Étvágygerjesztő szemcsésnyelű fenyőtinóruk.

11_vadszeder.jpg

Érett vadszeder helyben fogyasztásra.

12_micelium.jpg

Egy vízmosás oldalában - valószínűleg vaddisznótúrás nyomán - a felszínre kerülő micélium háló látható. Ha úgy vesszük, ez egy gomba teste. Ha jól alakult, már növesztett, vagy hamarosan növeszteni fog termőtestet. Ezt hívja a köznyelv "gombának".

13_szemcsesnyelu_fenyotinoru.jpg

Ugyancsak fenyőtinóruk.

14_valtozekony_tinoru.jpg

Egy viharvert változékony tinóru.

15_gombazsakmany.jpg

A zsákmány. Bal oldalon változékony tinóruk, középen hátul sötét érdestinóruk. Ezekről a helyszínen nem sikerült egy normális fotót sem csinálni. Jobb középen felül az okkertinóruk, alattuk a nyári vargányák, mindenütt máshol a szemcsésnyelű fenyőtinóruk.

16_sult_varganya.jpg

A vargányákat frissen megsütöttem vajon, fokhagymával. Petrezselymet vágtam és borsot törtem rá. Ezzel nem éri meg várni, hiszen nagyon gyorsan veszítenek a nedvességükből, és másnap már nem olyan jó. A német steinpilznek mondja, ami szó szerinti fordításban kőgombát jelent. Valóban, a fiatal termőtest recsegve, ropogva törik. Állagban nem igazán hasonlít arra, ami már akár másnap kikerül a piacokra. Egyszerűen ez egy ilyen gomba.

23_szemcsesnyelu_fenyotinoru.jpg

A fenyőtinórukkal csak másnap tudtam foglalkozni. Sok fiatal termőtest volt, ami a legjobb eshetőség. Viszont tisztítás szempontjából kicsit nehezebb, hiszen mindegyiknek le kell húzni a kalapbőrét, ami nyúlós, ragadós, gumis. Mivel jobbára kukacmentesek voltak a konyhakész gomba megtöltött egy kisebb tálat.

17_sult_tinoru.jpg

Ennyi gombát nem akartunk megenni egyszerre. Vajon lesütöttem, sóztam, borsoztam, hagytam kihűlni. Később, visszatérve a konyhába, megcsapott egy olyan illat, ami a vagdalt hússal, hagymával töltött lepényre emlékeztet, pedig itt se hagyma, se hús nem volt. Ez a gomba pont jó lesz tölteléknek pirogba, vagy más süteménybe. Ment is a fagyasztóba.

18_vadszeder.jpg

Másnap ismét gombászni indultunk. Ahol változékony tinórura és vargányára számítottunk, nem volt semmi. Porzott az erdő. Felkerestünk egy hűvösebb, árnyékosabb völgyet. Itt ismét szederbe botlottunk. A fókusz mindent megtalált, csak egy nyomorult bogyót nem.

19_nagy_ozlabgomba.jpg

Meglepetésemre őzlábgombákat találtunk.

20_nagy_ozlabgomba.jpg

Valamelyikért mászni kellett.

21_vadszeder.jpg

A fenyők alatt szépen elvan a szeder. Itt elég sokat befaltunk.

22_szemcsesnyelu_fenyotinoru.jpg

Szederevés közben vettük észre, hogy a fenyő alatt a fenyőtinóruk is elvannak.

23_gombazsakmany.jpg

Megint elfelejtettem, hogy az őzlábgombák kalapjáról a "cserepeket", pihéket még szedésnél le kell söpörni. Mivel elmulasztottam, a többségük rátapadt a fenyőtinóruk ragacsos kalapjukra. Ezeket is lesütöttem, a fagyasztóba kerültek töltelék-alapanyagként. Nem szeretjük az őzlábgombát rántva.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://suburbankitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr5116185708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2020.09.02. 22:25:10

Tetszett a leírás, köszönöm!
Az őzlábgombát "cserepes"-tül szívesen elfogadom - én színvak vagyok, így nem is gondolok a gombaszedésre!

kocsmagomba 2020.09.13. 22:12:21

szépek a sátános képek

az őzláb meglepő tud lenni, azt tapasztalom, hogy érdemes a téridő koordinátát megjegyezni velük kapcsolatban, nyáron, mikor még nem a tömeges őszi termésről beszélünk

Okker vargányát én is imádom. Van egy hely, csak egy folt az egész, ahol szinte biztosra megyek. De szinte mindig megelőznek. Valaki felveszi, elvágja késsel, nézegeti, azután ott hagyja. Látja, hogy nem nyári vargánya, és nem meri elvinni. Ha pár órán belül érek oda, én bizony elviszem, ha még friss. :)

Ha nem szereted a rántott őzlábat, akkor ezt az őzláb receptet figyeld, kíváncsi vagyok a véleményedre:
Az őzlábakat bő zubogó forró vízben főzzük 20 percig. Kiemeljük, ha meghűlt ledaráljuk húsdarálón. Ezt az anyagot úgy ízesítjük, ahogy a fasírtot szoktuk. Só, bors, tojás, fokhagyma, zsemlemorzsa vagy áztatott szikkadt kenyérféle. Meg még amit szoktunk esetleg beletenni egy fasírtba. Gombócokat formázunk, zsemlemorzsába forgatjuk, és bő olajban kisütjük.

Vagy inkább rántva? :D

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2020.09.15. 05:35:09

@kocsmagomba: Nekem volt olyan helyem, ahova nyáron nagyjából minden "nedves" hétvégén kinéztem, de szeptember elejéig egy szem őzlábat nem tudott kiizadni, utána meg ez: suburbankitchen.blog.hu/2017/09/16/ozlabgomba_gyujtes
A 20 perces főzést elcserélném egy gyors blansírozásra, mert a 20 perc alatt kifő belőle minden íz. Utána még kevés zsiradékon totyakosra lehet készíteni. Aztán rendben van, én még levesbe belefőzve is el tudnám képzelni, amolyan németesen, tejfölösen.

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2020.09.15. 05:39:59

@kocsmagomba: Amúgy meg már megint úgy néz ki, hogy kimarad az őszi szezon. Nagyjából egy hónapja volt normális eső. Most csütörtökön talán megint összejön valamennyi, de utána az őszi időben még két hetet kell várni a szedhető fajtákra. Az meg már október, ahol egyre nagyobb esély a hidegbetörésre. De ahogy elnézem, csütörtökön nem lesz nagy eső, utána meg száraz meleg a jövő héten.

kocsmagomba 2020.09.15. 08:21:37

@Gyalogrépa: a Mátra már hetek óta halott, nincs az, ami a Börzsönyben vagy attól nyugatabbra. Már a legutóbbi cunamiból nem kapott eleget. Én már 'fiókoltam' a gombászkést. Előtte viszont nagyon jó volt a nyár, bármikor volt gomba, ahányszor csak elindultam.

Nyilván: heccből írtam a receptet, tanúja voltam, hogy valaki így készíti. Használhatott volna inkább szójakockát... :)
Én is simán rádobom zsírra az őzlábat, sőt akár rántotta vagy omlett formában is végzi. Úgy is különlegesen jó ízű. Ha viszont van friss kalap, olyan friss, hogy nagy, de még szinte csak útközben hazafelé nyílik ki, akkor az rántva lesz. Öregeket, amiket most fórumon is látok felszedve, én otthagyom.
süti beállítások módosítása