Még a múlt héten, a hajszárítós, meleg, szeles idő előtt körbenéztünk a Pilisben. Két különböző, egymástól pár kilométerre lévő völgyben jártunk két nap különbséggel. Az egyik határozottan melegebb volt a melegebb időre jellemző gombákkal, a másik hűvösebb, már-már őszre hajazó gombákkal, tipikus nyári gombák nélkül.

Az erdő bejáratától ötven méterre egy nyári vargánya fogadott az út szélén. Kezdésnek nem rossz.

Kicsit beljebb friss sátántinóru teleppel találkoztunk, amit a domboldalban felfele haladva követtünk, hátha lesz más is, de csak ilyeneket találtunk.

Kár, hogy mérgezőek, hiszen olyan guszták.

Egy pár okker tinóru, avagy sárgahúsú vargánya. Néha szimplán vargányaként árusítják, ami ugyan átverés, de a vásárló nem jár nagyon rosszul, mivel ez egy igen jóízű tinóru fajta.

Mutatós, élénk sárga színük van, amit a fotó nem ad át igazán.

Beljebb egy komolyabb változékony tinóru telepbe futottunk.

A csiga megrágta, de ezzel talán megakadályozta, hogy a kukacok fel tudják rágni magukat a kalapba.

Azt hiszem, mindegyik férges volt, elég rendesen meg kellett faragni őket.

Még egy vargánya.

A nekem leginkább tetsző fotó, amit ezen a túrán készítettem. Azt hiszem, ilyenek szoktak szerepelni a gombahatározókban. Étvágygerjesztő szemcsésnyelű fenyőtinóruk.

Érett vadszeder helyben fogyasztásra.

Egy vízmosás oldalában - valószínűleg vaddisznótúrás nyomán - a felszínre kerülő micélium háló látható. Ha úgy vesszük, ez egy gomba teste. Ha jól alakult, már növesztett, vagy hamarosan növeszteni fog termőtestet. Ezt hívja a köznyelv "gombának".

Ugyancsak fenyőtinóruk.

Egy viharvert változékony tinóru.

A zsákmány. Bal oldalon változékony tinóruk, középen hátul sötét érdestinóruk. Ezekről a helyszínen nem sikerült egy normális fotót sem csinálni. Jobb középen felül az okkertinóruk, alattuk a nyári vargányák, mindenütt máshol a szemcsésnyelű fenyőtinóruk.

A vargányákat frissen megsütöttem vajon, fokhagymával. Petrezselymet vágtam és borsot törtem rá. Ezzel nem éri meg várni, hiszen nagyon gyorsan veszítenek a nedvességükből, és másnap már nem olyan jó. A német steinpilznek mondja, ami szó szerinti fordításban kőgombát jelent. Valóban, a fiatal termőtest recsegve, ropogva törik. Állagban nem igazán hasonlít arra, ami már akár másnap kikerül a piacokra. Egyszerűen ez egy ilyen gomba.

A fenyőtinórukkal csak másnap tudtam foglalkozni. Sok fiatal termőtest volt, ami a legjobb eshetőség. Viszont tisztítás szempontjából kicsit nehezebb, hiszen mindegyiknek le kell húzni a kalapbőrét, ami nyúlós, ragadós, gumis. Mivel jobbára kukacmentesek voltak a konyhakész gomba megtöltött egy kisebb tálat.

Ennyi gombát nem akartunk megenni egyszerre. Vajon lesütöttem, sóztam, borsoztam, hagytam kihűlni. Később, visszatérve a konyhába, megcsapott egy olyan illat, ami a vagdalt hússal, hagymával töltött lepényre emlékeztet, pedig itt se hagyma, se hús nem volt. Ez a gomba pont jó lesz tölteléknek pirogba, vagy más süteménybe. Ment is a fagyasztóba.

Másnap ismét gombászni indultunk. Ahol változékony tinórura és vargányára számítottunk, nem volt semmi. Porzott az erdő. Felkerestünk egy hűvösebb, árnyékosabb völgyet. Itt ismét szederbe botlottunk. A fókusz mindent megtalált, csak egy nyomorult bogyót nem.

Meglepetésemre őzlábgombákat találtunk.

Valamelyikért mászni kellett.

A fenyők alatt szépen elvan a szeder. Itt elég sokat befaltunk.

Szederevés közben vettük észre, hogy a fenyő alatt a fenyőtinóruk is elvannak.

Megint elfelejtettem, hogy az őzlábgombák kalapjáról a "cserepeket", pihéket még szedésnél le kell söpörni. Mivel elmulasztottam, a többségük rátapadt a fenyőtinóruk ragacsos kalapjukra. Ezeket is lesütöttem, a fagyasztóba kerültek töltelék-alapanyagként. Nem szeretjük az őzlábgombát rántva.