Szombati piaci bevásárlás
2020. október 18. írta: Gyalogrépa

Szombati piaci bevásárlás

Még lehet kapni paradicsomot, de már nem is kell annyira. Itthon őrzök még a korábbi vásárlásokból, szerencsére jól bírják. A salátaparadicsom lilahagymával megy sajtos burekhez, a főzőparadicsomból pedig forró paradicsomleves készül. Persze fóliások. A mezei szegfűgombából leves lesz. Amúgy jó tojással is, de petrezselyem nélkül nem ér semmit. Nem szedtem, vettem. Miután az eső szerdára sem állt el, és a piacra is ernyő kellett, így legfeljebb sarat lehet dagasztani az erdőn-mezőn, meg vizes gombákat gyűjteni. A jól megázott gombát úgy érdemes szedni, hogy jól kifacsarjuk belőle a vizet, majd messzire hajítjuk. Legfeljebb levesbe lehet jó, vízzel nem is kell felengedni. Állítólag most megy a szemcsésnyelű fenyőtinóru, ami sajátos módon védekezik az elázás ellen. A kalapját ragacsos kalapbőr fedi, akár egy kondom, ami nem ereszti át a vizet. Ezzel együtt is sárban kell fetrengeni, amihez nem fűlik a fogam. Legfeljebb délután kimegyek valami mezőre, hátha...
Hátul mucsu alma, elöl jonatán, a képről meg lemaradt pár starking. A kellel frankfurti leves készül, talán kaporral, talán petrezselyemmel. Már érik a fejemben a krumplifőzelék, vagy krumplisaláta gondolata is. Végül csak rászántam magam dióvásárlásra. Íz alapján belekeveredhetett a tavalyiból is, majd lehet válogatni. Innentől jöhet spanakopitta, sütőtökös kenyér, baklava, flódni.

A bejegyzés trackback címe:

https://suburbankitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr7316244380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sólyom Tomi 2020.10.18. 12:31:43

Mi a baj a vizes gombával? A nem vizeset is szokták szárítani tároláshoz - a vizes gombát nem lehet szárítani?

kocsmagomba 2020.10.18. 13:54:37

"...így legfeljebb sarat lehet dagasztani az erdőn-mezőn, meg vizes gombákat gyűjteni. A jól megázott gombát úgy érdemes szedni, hogy jól kifacsarjuk belőle a vizet, majd messzire hajítjuk."

Jó. Értem. A komment számlálót akarod növelni. Ezért provokálsz. :)))
1. Az erdőben nincs sár. Sár a szántóföldön van. Ennyi.
2. Vizes gomba. Oké. Én beleállok! :) Nézzük a legjobban vizesedő őzlábat. Amikor megindul és éppen kinyílik, még nem vizes, hiszen alakja és állaga ezt nem teszi lehetővé. Ha kinyílt és szivacsként vizet szívott magába, akkor persze nem szedjük le, és főleg nem hajítjuk messzire, ennél jobban tiszteljük az életet! Ha pedig fiatalka, éppen, ahogy te is szereted, akkor nem lehet vizes, leszedjük és megesszük. Más fajok. Rókagomba képes vízben állva finom lenni. Igencsak szereti a vízfolyásokat, abban nő. A vargánya is csak olyan öregen vizesedik meg az esőben, amilyen öregen száraz időben sem kéne egy falat se belőle. Ugyanez igaz az érdestinórukra is. A fenyőtinóruk kalapbőrét szárazon is lehúzzuk, még hogy vizesen rajta hagynánk, amikor kondom minőségű? Egyéb kemény húsú őszi gombák is felkészültek az esős időre.
Egyszóval nem tudom melyik, szedésre érdemes fajra gondoltál. Igaz, ez a kis biszbasz szegfűgomba tényleg vizesedik nagyon, de csak ő.

@Sólyom Tomi: a vizes gomba egyébként gyorsabban romlik, némi törődést igényel, ha vizes időben gombászunk. Én viszek papírtörlőt is, nem öntöm egybe rohadni a kosárba, otthon jobban válogatom.

Egyébként a hűtőgép szárít. Fedés nélkül egy tálcán szétpakolva, hűtőszekrénybe téve csoda vár másnapra. Meg egy maga alá pisilt hűtő... :)

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2020.10.20. 06:14:35

@Sólyom Tomi: A vizes gombával az az egyik baj, hogy irtó gyorsan romlik. Másik, hogy sütni nem lehet, mert olyan sok vizet dob le, hogy inkább csak fő. Szárítani elvileg mindent lehet, kérdés, érdemes -e. Persze gombapornak minden alkalmas. Viszont egy élvezhetetlen túrára és a gombapor előállításával járó vesződségre nem vágyom.

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2020.10.20. 06:28:55

@kocsmagomba: Mi az, hogy nincs sár? Miután az erdei utak alaposan letaposott ösvények, így a vizet nem vezetik el. Másrészt az ösvény feletti részen nyitott a lombkorona, így az ösvényre még több eső hull. Harmadrészt az erdei ösvények általában vízmosásokban vezetnek, tehát ha van víz, ott folyik le.
Vizes időben a leggyakoribb látvány a gombáknál a szétesett kalap. Tényleg vannak olyan példányok, amik jó állapotban vannak, de a többség olyan, mint a takony - fajtától függetlenül. A biztos kivétel a fafülgomba és a laska.

kocsmagomba 2020.10.21. 16:54:22

@Gyalogrépa: A tett halála az okoskodás. Van már ízletes vargánya is. Azért se kell sárban járni... ;)
süti beállítások módosítása