Narancsot vettem a vásárban fél pénzzel: gyümölcseltevés már áprilisban
2017. április 26. írta: Gyalogrépa

Narancsot vettem a vásárban fél pénzzel: gyümölcseltevés már áprilisban

narancsvariaciok.jpg

Azt hiszem, nemcsak én nőttem fel azzal a téveszmével, hogy a narancs szezonja télen van. Hiszen a mikuláscsomagba is azt kaptunk, meg karácsonyra is került az asztalra - mintegy jelképként. A déli féltekén úgy november környékén érhet a legjobb narancs, nálunk mégsem kapni megfizethető áron belőle. Télen narancsot venni nekünk mindig lutri: még nem jöttünk rá a módszerre, hogyan lehet kiszűrni a nagy halmazból kizárólag az édes, lédús darabokat. Gyakran túl vastag a héja, túl fonnyadt, túl savanyú, vagy teljesen ízetlen. Mindenesetre a párom rendületlenül próbálkozik - emelkedő sikeraránnyal. Én csak legyintek erre, és hámozom lelkesen tovább a madarinomat.

Egyszer csak eljön a tavasz és megjelennek a korrekt narancsok. Nagyon édesek, intenzív ízűek, és viszonylag olcsók. Némelyik multiban elkezdik "akciózni" a bionarancsokat. Ez a jele annak, hogy itt a narancsszezon. Ilyenkor már áprilist írunk. Mégis ősszel, a hideg idő beálltával jön el jópár tpikusan narancssal ízesített étel ideje. A hízott kacsához és libához jól passzol a narancs, és ugyanez áll a disznóhúsra is. A Karácsony pedig teljesen elképzelhetetlen a narancs illata nélkül. Nos, előbb, vagy utóbb tél lesz, érdemes addigra valahogy konzerválni a tavaszi érett narancs illatát, ízét, aromáját. Tehát vettem két kiló bionarancsot, ami nem tűnik soknak, viszont rengeteg élelmiszert lehet vele ízesíteni. Megmutatom, mire jutottam velük.

Reszelt narancshéj cukorral fagyasztva

reszeltnarancshej.jpg

Öt-hat darabot lereszeltem - ügyelve arra, hogy a fehér rétegből ne reszeljek. Cukorral összekevertem, kis műanyag dobozokba tettem, és lefagyasztottam. Ha édességhez narancshéjra van szükségem, ehhez nyúlok egész évben egészen jövő év áprilisáig. Nos, látszatra nem nagy adag, de olyan intenzív íze van, hogy egy évre bőven elég. Nagyon egyszerű, alig kell vele dolgozni, minimális helyet foglal. Szinte nélkülözhetetlen télen, mivel ilyen és hasonló termék kiskereskedelmi forgalomban tudomásom szerint nincs - holott biztosan rengetegen készítik és használják otthon. Árulnak szárított, reszelt narancshéjat, de nem tudni minek. A fagyasztott, frissen reszelt narancshéjnak még jövőre is nagyságrendekkel erősebb illata lesz, mint a szárítottnak. Kezeletlen héjú narancsot szezonon kívül pedig alig lehet kapni. Ha mégis van, akkor igen magas áron.

Narancsgerezdek cukorban eltéve

narancsmarokkoicitrommintara.jpg

További pár narancsot a marokkói sós citrom mintájára készítettem el - csak cukorral só helyett. Egy befőttesüveg aljára kristálycukrot kanalaztam, erre rakosgattam a cukorban megforgatott narancsgerezdeket. Alaposan lenyomkodtam, hogy minél több narancs férjen be, és minél több levet eresszen. Így nem maradt légbuborék, és fel sem kellett önteni semmivel, hogy minden gerezd fedve legyen. A tetejére raktam még pár kanál cukrot, lefedtem. Az első pár napban elkezdett buborékokat termelni, mondván felforrt. Ez további pár nap után abbamaradt, azóta érik. Érdemes a felbontással legalább egy hónapot várni. A magas cukortartalom képes hőkezelés nélkül tartósítani. Meglepő módon nem is cefrésedik. Felhasználásnál a narancs húsát ki kell vágni, a héját a fehér résszel felcsíkozni, vagy apróra felvágni. A megmaradt gyümölcshúsból érdemes a maradék szirupos levet kipréselni, aztán eldobni. Nagyon, puha, élvezhetetlen, nincs szükség rá.

A megmaradt levet narancsszirup módjára lehet felhasználni. Akinek van hozzá felszerelése, és tudása, könnyen készíthet narancsszódát belőle. Akinek nincs hozzá kedve, öntse fel a szirupot vodkával, és kész is a legegyszerűbb narancslikőr! A szirupot sima szódával felhígítva egyszerű üdítő készíthető.

Kandírozott narnacshéj és narancsos kandiscukor

narancshejkandirozas.jpg

Két narancs héját ívesre vágtam. Cukorszirupot készítettem három rész cukorból és egy rész vízből. Beletettem a narancsíveket, és habzásig hevítettem. Lehúztam a tűzről, majd egy napig állni hagytam. Lassan ismét habzásig hevítettem, majd ismét lehúztam. Ezt a folyamatot a következő két napon is megismételtem. Az utolsó alkalomnál a narancsíveket üvegtálba raktam hűlni. A cukorban főzés kivonta a nedvesség nagy részét a narancshéjból. Az így kandírozott narancshéj szinte korlátlan ideig eláll. Ha nagyon kiszáradna, gőz fölött lehet felpuhítani. A lábasban maradt besűrűsödött szirupot még a keményedés közben kikapartam egy tálba, így készült el a narancsízű kandiscukor.

kandirozottnarancshejkandiscukor.jpg

Elraktam őket Karácsonyra. A narancshéjakat feldarabolom és olvasztott csokoládéval összekeverem, vagy az íveket egyszerűen csokoládéba mártom.

Sós, fűszeres narancsbefőtt marokkói beütéssel

marokkoisosnarancsbefott.jpg

Egy befőttesüveg aljára szárított fűszerpaprikát, fahéjat, csillagánizst, gyömbért, zöld kardamomot, egész borsot és szegfűszeget raktam. Az érintetlen héjas narancsokat hat cikkelyre vágtam, majd mindegyiket megfeleztem, az üvegbe raktam. Az előzőleg bemutatott műveletekből megmaradt külső héj nélküli narancsok levét kifacsartam, majd a befőttesüvegbe töltöttem. Kiegészítettem a narancslevet kevés vízzel, hogy a narancsokat elfedje a lé. Végül annyi sót raktam bele, mint amennyi cukrot használtam volna egy édes kompót esetében. A befőzőautomatámban nyolcvan fokon fél óráig hőkezeltem. Kacsához, libához, vagy disznóhús mellé szánom ízesítésnek, vagy mártás alapanyagnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://suburbankitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr8012452187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.05.11. 10:40:58

Jó lenne tudni, vajon a normál lénarancsok héjának kezelésére használt 3-4 féle (egyszerre!!!) gombaölő vajon eltávolítható, vagy víz azt le nem viszi, mert nálunk kilószám képződik havonta a narancshéj és én meg vagyok őrülve a kandírozott narancs, citrom, vérnarancs ... bármi héjáért. Csokikban is fantasztikus , de mézeskalács (puszedli) sem nagyon elképzelhető felénk anélkül.
(Az aldi és a lidl is egészen jó minőségű Lane Late spanyol lénarancsot forgalmaz mostanában, hálós1.5-2kg-os, szinte papírhéjú, magnélküli, elképesztően édes, kesernyés mellékíz nélkül. )

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2017.05.11. 19:11:00

@Dorottya Veres: Ha a gombaölő nem vizes alapú, akkor az le nem jön vízzel. Apoláris oldószer meg vagy tönkreteszi a gyümölcshéjat, vagy túl dráda.
süti beállítások módosítása