Könnyű melengető gyümölcsdesszert, és egy isteni forraltbor. Mindez egy lábasból.
2017. január 15. írta: Gyalogrépa

Könnyű melengető gyümölcsdesszert, és egy isteni forraltbor. Mindez egy lábasból.

Borban párolt téli körte, gyömbéres-narancsos sajtgaluskával, körtés forralt borral.

Kinn esik az eső, vagy szimplán ráfagy a mosoly az arcodra? Szinte semmihez sincs kedved? Jó alkalom lazulós deszert készítésére. A téli körte azon kevés hazai gyümölcsök egyike, amit télen el lehet érni. Valójában ez vilmoskörte, amit kissé éretlenül szedtek le, aztán ügyesen betároltak. Kissé…

Szombati piaci bevásárlás
2017. január 14. írta: Gyalogrépa

Szombati piaci bevásárlás

A henteseknél a szokásosnál is bőségesebb a kínálat. Nehéz volt tőkehúst választani..

A bal oldali hús fél marhaszív. Ritka áru a piacon. Nagyon fényes és friss. Akárcsak a pulton mellette lévő vese, máj és tüdő. Mindegyikből egy-két darab volt csak. Mivel a párom kijelentette, hogy nem fog enni a szívből, választottam egy kisebb sertéslapockát is. Vettem egy szép batátát, hogy…

Mit lehet kezdeni maradék sültekkel, ha nem akaródzik elfogyni? Íme egy példa.
2017. január 13. írta: Gyalogrépa

Mit lehet kezdeni maradék sültekkel, ha nem akaródzik elfogyni? Íme egy példa.

Szláv céklás tormás hússaláta házi pancettával

A keleti szláv konyhákról a fejemben az élt, hogy nehéz, zsíros fogások gyűjteménye. Na, ezzel óriásit tévedtem. A ruszlival a mai napig sem vagyunk barátok, odáig jutottam, hogy végülis nem rossz. Ebbe a fogásba sem került ruszli, viszont nagyszerűen megoldotta a problémámat: a maradék főtt tarja…

Póréhagymaterrin kék stilton sajttal: a tél egyik legjobb zöldsége a piedesztálon.
2017. január 11. írta: Gyalogrépa

Póréhagymaterrin kék stilton sajttal: a tél egyik legjobb zöldsége a piedesztálon.

Nagyon rafináltnak tűnik, pedig pofonegyszerű.

Marco Pierre White póréhagymaterrinje azonnal megfogott, amint először olvastam róla. Elképesztő, micsoda ügyes húzás! Úgy gondolom, a póréhagyma a legjobb oldalát mutatja hideg terrin formájában. Az eredeti receptből kipakoltam ezt azt. Például kék stilton sajtra cseréltem a homárt. A múltkor a…

Fűszeres vegetariánus ízbomba: indiai lila karfiolos lencsés rizs.
2017. január 10. írta: Gyalogrépa

Fűszeres vegetariánus ízbomba: indiai lila karfiolos lencsés rizs.

Dobd fel az unalmasnak hitt téli hozzávalókat, hogy egy ütős, rusztikus egytálételt kapj!

Íme a zöldség, ami köré felépült az egész fogás. A multiban az utolsó darabot hoztam el egy tanakodó pár elől. Az ára a alapból a fehér karfiol duplája, de az attraktív színért megéri. Szezonban a lila karfiol kerül annyiba, mint a fehér szezonon kívül. Ez az egy darab meg pont le volt árazva a…

Szombati piaci bevásárlás
2017. január 07. írta: Gyalogrépa

Szombati piaci bevásárlás

Metszően jeges a szél, de a piacot nem hagyjuk ki ilyenkor sem.

A nyitott részen lévő standok közül csak egy tojásos és mi zöldségesünk van nyitva. A pavilonja vastag fóliával fedve. Belül kandelláber. Az áru jó része vastag takarókkal letakarva. A zöldpaprikát tapintással választottam ki a takaró alól. A téli körte még mindig kitart, pedig nagyon régen…

Tradícionális ír birkaragu osso-buccoból, azaz csontos lábszárszeletből.
2017. január 07. írta: Gyalogrépa

Tradícionális ír birkaragu osso-buccoból, azaz csontos lábszárszeletből.

A birkahússal nem kell finomkodni, intenzív, robosztus ízesítéssel a legjobb.

A birkahúsnak igen rossz a híre nálunk. A hentespult legszélén szokott lenni pár tétel belőle. Gyakran rengeteg faggyú van rajta, ami tönkreteheti az egész ételt. A faggyú adja azt az ízt, ami miatt édesanyám is óva intett, mikor felvetettem, hogy kipróbálom a birkahúst. "Rágós, és sajátos íze van.…

Ropogós házi rozsos ciabatta, amit még tavaly kezdtem el, de idén sütöttem meg
2017. január 05. írta: Gyalogrépa

Ropogós házi rozsos ciabatta, amit még tavaly kezdtem el, de idén sütöttem meg

Sok hajtogatás, sok pihentetés a ruganyos, likacsos kenyértésztáért. Megéri.

Ez egy igazán piszmogós mégis nagyszerű kenyérrecept. A tésztát hajtogatni kell, a végén cibálni, előkovászt is kell csinálni, ami egy napig érik. Csak liszt, víz és só kell az egészhez. Köze nincs a külvárosokban olyan népszerű albán pékségekben kapható "perecekhez". Mifelénk csak pihekönnyű…

Újévi lencse görög módra feta sajttal, olajbogyóval, házi ciabattával
2017. január 03. írta: Gyalogrépa

Újévi lencse görög módra feta sajttal, olajbogyóval, házi ciabattával

Szimpla vegetariánus könnyű egytál nemcsak Újév napjára

Újév első napjaiban szokás lencsét enni, amivel garantálhatod a gazdagságodat. Elvileg. Eddig nem sikerült, hiába ettél minden évben lencsét? Vigasztalódj a receptemmel, hátha ezzel összejön! A lencsét beáztattam 1 órára. Nagyon hamar megdagad nem kell egész éjszakára beáztatni. fokhagyma,…

süti beállítások módosítása