Pikáns sárgarépasaláta, déli kukoricapuffanccsal, szűzpecsenyével
2018. március 02. írta: Gyalogrépa

Pikáns sárgarépasaláta, déli kukoricapuffanccsal, szűzpecsenyével

pikans_sargarepasalata_deli_kukoricapuffanccsal_szuzpecsenyevel.jpg

Amikor aprított, eltett zöld borssal kevert mustárral ettem virslit reggelire, felismerés hasított belém. Hiszen ennek a keveréknek olyan az íze, mint ha répa is lenne benne. Azonnal feljegyeztem, aztán azon törtem a fejem, mit lehetne ezzel kezdeni. Az ilyen ízbeli felismerések, legyenek bármilyen abszurdak is, komoly összefüggést hordoznak. Egész pontosan azt jelenti, hogy ezek ízben összeillenek, finomak együtt. Kigondoltam a pikáns salátát, amihez végre kipróbáltam a "hot water cornbread"-et, ami egy kukoricalisztből készült puffancs az USA déli államaiból. Vettem hozzájuk egy szűzpecsenyét is.

sargarepasalata_zoldborsl_mustar_narancsle.jpg

Sárgarépasaláta

Egy teáskanál üvegben eltett zöld borsot felaprítottam, majd kikevertem egy evőkanál mustárral, fél deciliter "frissen facsart" narancslével, két evőkanál olívaolajjal. Megsóztam. Harminc deka fiatal, édes sárgarépát alaposan lekeféltem, majd nagy lyukú reszelőn lereszeltem. A reszelő alatt összegyűlt levet feltétlenül fel kell fogni, majd a salátához adni. A sárgarépát beleforgattam a salátaöntetbe.

hot_water_cornbread_kukoricapuffancs.jpg

"Hot water cornbread"

Százhuszonöt gramm hari masa-t, azaz tortillához való fehér kukoricalisztet összekevertem egy mokkáskanál szóda bikarbónával, majd egy evőkanál földimogyorókrémmel, végül egy kisebb felkarikázott újhagymával. Sózni nem kell, elég sós a szóda bikarbóna és a mogyorókrém. Ezt felöntöttem összesen három deciliter felforralt vízzel. Gyorsan összekevertem, majd állni hagytam tíz percet. Egy közepes serpenyőben annyi disznózsírt hevítettem, amennyi később a puffancsok feléig ért. Ebbe szaggattam teáskanállal a puffancstésztát. A kész puffancsokat papírtörlőre szedtem.

A szűzpecsenyét beraktam a fagyasztóba húsz percre, hogy könnyebb legyen darabolni. Lehártyáztam, majd mindkét végét levágtam, hogy nagyjából egyenletes hengert kapjak. Félbevágtam, hogy elférjen a serpenyőben, majd egy órát hagytam a pulton szobahőmérsékletre melegedni. Egy evőkanál forró zsíron sütni kezdtem. Nagy lángon körbepirítottam, majd takarék lángon gyakori forgatással sütöttem. Közben megsóztam, borsot törtem rá. Nyomogatással vizsgáltam, hol tart. Ezt nehéz átadni, de aki jártas a hirtelen sült húsok készítésében, olyanra süti, amilyenre akarja. Én erősen rózsaszínre sütve szeretem, tehát elég puha még, mikor kikerül a serpenyőből. Amint eleget sült, kivettem egy kerámiatálba, majd letakartam alufóliával. Tíz percig pihentettem, miközben párszor megforgattam.

Úgy kell időzíteni, hogy a puffancsokat akkor kell a forró zsírba rakni, amikor a szűzpecsenye már kikerült a másik serpenyőből. Így pár perccel a hús felvágása előtt elkészül a puffancs. A szűzpecsenyét vastag szeletekre vágtam tálalásnál, majd füstölt sóvirággal hintettem meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://suburbankitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr1413710786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A fickó 2018.03.02. 21:22:42

Hi!
Némi építő észrevétel ...
"A szűzpecsenyét beraktam a fagyasztóba húsz percre, hogy könnyebb legyen darabolni."
Nem értem? Darabolni? Éles kés, lehet az darabolni, húsok frissen sütése meg szoba hőmérsékleten történjen. A szűz éppen ezért (is) jó fél centit túlsült. Kérgezés, habzó vaj , langyos sütő, forgatás, szigorúan szoba hőmérsékletről indulva.
Ha már megjelenik a mustár a fogásban, egy lehelet vékony réteg jól állt volna a szűznek. No, itt most kipróbálhattad volna a mycryo-t. Nekem nagyon bevált minőségi javulás a kérgezésnél.
Valami vékony kevéske mustárporral ízesített jus-vel még megloccsantottam volna a húst, de amúgy jó kis fogás. .:) De, milyen lett a puffancs?

Beteszek ide neked egy viszonylag jóra sütött szüzet:
afickofakanallal.blog.hu/2015/11/08/whiskey-s_szosszal_lakkozott_sous_vide_sertesszuz_es_hasselback_batata_fuszeres_joghurttal

Bár a mangából optimálisra sütött szüzeim már-már marhahús vörösségűek elkészülten is. Nem is akarok már mást. :D
A minap amikor vágtam fel daráláshoz angus-t, illetve a mangaszűz fejrészét az komolyan mondom vörösebb volt. :D

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2018.03.03. 04:41:40

@A fickó: Mycryo ennek a sütésénél még nem volt meg. Ezt két hete sütöttem. Ez a mutárporos dolog még nekem teljesen új, eddig még nem nagyon tudtam, mit lehetne vele kezdeni, emiatt nincs is itthon. Colmans-t árulnak a közeli multiban.
Egy 1000/3-4000-es szemcseméretű fenőkőre gyűjtök, mert a kézi fenőgép köve gyorsan kopik, de legalább nem cserélhető a kő. :) Kifeszített 1200-es csiszolóvászonnal elég jól lehet dolgozni, de ez a szemcseméret még mindig kevés. Nem mondom, a zöldségkéseimet élesen tudom tartani, de azzal nem akarom nyiszálni a húst, hanem egy mozdulattal átvágni, amihez a hosszabb pengéjű kés kell. Na ezek fenése egy rémálom jelenleg, nem is túl élesek. ...Ezért a fagyasztó. Lemaradt az írásból, hogy a hús egy órát üdült a pulton sütés előtt, bele is írom.
Nagyon belenyúlhattam a hús vásárlásánál a tutiba, mert ez kivételesen jó ízű volt és nagyon puha, lédús. Nyilván jobb lehet a "kapirgálós mangalica", de nekem eddig ez volt a legjobb.
A hús sütőben való befejezése még új nekem, bár az összes videón ezt látni. Be vagyok tojva, hogy kiszárítom, de most már kitapasztalom ezt is. Bár jobb, ha vízfürdőben készítem el vákumcsomagban, az kényelmesebb. :)
A puffancsnak nagyon jól áll a földimogyorós íz. A hagyma itt ott megégett, legközelebb csak a fehér részével sütöm. A belseje kissé nyers hatású, de kellemes kukoricás íze van. A hari masának van egy sajátságos íze, amit én nagyon szeretek. Még tejjel, tejföllel próbálnám a tésztát kikeverni. Amúgy nagyon könnyű sütni, már így elsőre is az volt.
Na, de a sárgarépasaláta, az nagyon jó volt. Erősen ajánlom.

2018.03.03. 21:55:47

@Gyalogrépa:

"A hús sütőben való befejezése még új nekem, ...Be vagyok tojva, hogy kiszárítom, .... Bár jobb, ha vízfürdőben készítem el vákumcsomagban... :)"

Ne már...!!!! :)
Jobb vagy ennél. Vagy csak vicceltél?
Nem hiszek neked, csak kamuzol. A késekkel is. :)
A szűzpecsenye szeleteléséhez nem kell atomolló vagy gammakés.
Én, akárcsak benikuty, kés fetisiszta vagyok, de azért nem kell elszállni, se a késsel, se az élezővel. Persze, minőség bármi áron, de szűkösen is lehet jó.

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2018.03.04. 06:48:53

@pizzaszeletvágó: A hússütésben elég amatőr vagyok. A ragukat, párolt húsokat preferálom inkább, illetve gombákat, zöldségeket, tejtermékeket. Nyilván egy csirkét meg tudok sütni a sütőben is, de a nagy koncokat inkább körbepirítom, aztán szuvidálom.
Van egy kisméretű szabályozható asztali sütőm, amibe még a karaj sem fér be egyben - túl magas. Van egy öreg karancs, amiben van stabilizátornak állandóan egy nagy tetőcserép, meg egy pizzasütő kerámialap. Még így sem lehet precízen dolgozni vele a sütőhőmérő szerint, legfeljebb pirítani. Túl sokat vele gyakorolni meg nem tudok, mert április közepétől szeptember végéig nem üzemel, különben megsülünk a lakásban. :)
A késeknél arra az élességre törekszem, amilyen újonnan volt. Ezek borotvaélesek voltak újonnan. A szűzpecsenyét úgy akarom vágni, hogy a felém eső részen ne legyen semekkora csücsök utána.
süti beállítások módosítása