Ha tudnátok, mennyi mindent nem ettem meg gyerekként? Képzeljétek, alig ettem meg pár húsfélét. Persze, nem szándékosan, hanem egyszerűen csak nem kellettek a húsételek, a legtöbbtől undorodtam. Zöldségek között is sok volt a sötét folt. Mára ez gyökeresen megváltozott. (Akkor valahogy úgy állt össze a válogatós étrendem, hogy sosem voltam vérszegény, vagy kiemelkedően beteges. Például, a kevés húst tartalmazó étrenddel járó alacsony vasbevitelt májas ételek kedvelésével kompenzáltam. Erre azért biztosan odafigyeltek otthon, végül is nem lett baj belőle.)

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha sertésfejet fogok enni. Pedig egy időben a csirkecombot sem ettem meg. Egyrészt undorodtam a csirkebőrtől - hiába volt ropogósra sütve, másrészt a porcoktól, és az kikeményedett inaktól. Az is taszított, hogy a megbontott csirkecomb jó szaftos volt, kissé sikamlós, puha. A csirkéből csak a mellét (bőr nélkül), és a máját ettem meg, semmi mást. A csirkemellnél a jó szárazat preferáltam, ami nem csoda, hiszen összességében nem szerettem húst enni. A máj egy egészen érdekes történet, hiszen már egészen kisgyerek koromtól szerettem mind a sertésmájat, mind a csirkemájat, pedig ez sokaknak ezerszer taszítóbb, mint a legtöbb húsféleség.

Anyai ágon békési mindkét nagyszülőm, rajtuk keresztül pedig rendes kolbászhoz jutottunk, amit mindig kedveltem. Persze az soha nem volt inas. A felvágottaktól viszont undorodtam, mert gyakran találkoztam porcdarabbal, vagy rágósabb, inasabb húsrésszel. Ezek közül először a párizsival barátkoztam meg, bár minden szeletet végigsimítottam és legkisebb keményebb, kitüremkedő elemeket is kipiszkáltam. Zala felvágott, vagy gépsonka szóba sem jöhetett. Szalonna semmilyen formában nem kerülhetett a tányéromra az állaga miatt. Még a fasírtot sem ettem meg egy darabig, bár ezt a mai napig nem értem, hiszen a darált hússal nem volt gondom. A rizses húsból kipiszkáltam a húst, úgy ettem meg. Viszont a pörköltesen elkészített darált hússal készült rizses húst megettem. A darált húsos töltelékkel készült fogásokat is kedveltem: töltött karalábét, töltött káposztát, töltött paprikát.

Ennek ellenére a konzerv szardíniát szerettem, a tonhalnak nevezett tőkehalfilét pedig megettem ugyan, de nem tartottam sokra. Karácsonykor ez ment, a miattam alaposan átpasszírozott és átválogatott halászlével megfejelve. Ezen kívül csak az olajos szardínia a halak közül; persze szigorúan kicsontozva. Ha már ünnepi ételek: Húsvétra csak a színhús részeket ettem meg a sonkából, azt is alaposan átválogatva, piszkálva. Összességében alig ettem meg a húsokat, amit mégis, azt rossz volt nézni.

Zöldségeknél nem volt ilyen rossz a helyzet, bár közel sem volt rózsásnak mondható. Nem ettem meg a nyers paradicsomot, a nyers hagymát, újhagymát. Ha akármilyen kevert salátának hagymaillata volt, nem kellett. A padlizsánt semmilyen formában nem lehetett elém rakni, ahogy a sütőtököt és fejes káposztát sem. Viszont a savanyú káposztát már akkor is szerettem. Ezeken felül minden akkor ismert zöldségfélét megettem. Gyakran volt karalábé, kelkáposzta, karfiol, krumpli, bab, borsó, zöldbab.

Mégis milyen volt az étrendem, hogyan jutottam el mégis ide?

Szeretek enni. Hajlandó vagyok időről időre újra próbálkozni a kizárt alapanyagokkal, hátha ízlik. Onnan indultam, hogy reggelire túró rudi volt kakaóval, ebédre gyakran valamilyen húsmentes leves, főzelék (szigorúan feltét nélkül) vagy rakott kel, rakott krumpli, töltött paprika, vagy karalábé. Szerettem a túrós csuszát is, de csak akkor, ha rommá volt sütve a szalonna. Ment még a rántott karfiol, nagy ritkán rántott tök. Gomba csak levesbe. Volt, hogy vacsorára is meleg étel volt, de ha nem, akkor általában kolbászzsíros kenyér ketchuppel, hozzá trappista sajt, ritkábban főtt tojás. Egy idő után ez váltotta le a túró rudis reggelit. A kolbászzsír nagy mennyiségben fogyott, a sokszorosa annak, ami az otthon sütött kolbászok alól kikerült. Ezért néha vittünk magunkkal a piacra egy befőttes üveget, amit leadtunk a kolbászsütőnél. Megkértük, hogy gyűjtse bele a kolbászok alól kisült zsírt, de kikötöttük, hogy a hurkazsírt ne. Végül is, szívesen megtették, elvégre pénzt adtunk azért, amit valószínűleg kiöntött volna. Ugyan megettem a békési rokonok paprikás szárazkolbászát, de a sült kolbászt semmilyen formában sem. Túl puha volt, és lehettek benne porcok, csontszilánkok. Tehát ennyi. Ezekből állt az étrendem az elején.

Azóta minden zöldséget megeszem. Legutóbb az édesköménnyel barátkoztam meg, pontosabban az ánizsízzel - ami egykor taszított, ma már ízlik. Húsok terén oda jutottam, hogy a finom rostozatú, puhább húsokat rózsaszínre sütöm leginkább, és a durvább rostozatú, keményebb, kollagénes húsokat is megkedveltem. Megeszem a ropogósra sütött csirke, vagy disznóbőrt. A porcokkal azóta sem sikerült megbarátkozni, hiába próbálkozom. A sajtok közül sokáig undorodtam a fehérpenészes és a kék penészes sajtoktól. Ma már ezeket is kedvelem.

Azt hiszem, elég finnyás kis kölök voltam. Örülök neki, hogy otthon ezt tolerálták. Bár az erőltetéssel amúgy sem szoktak a szülők sokra menni: általában ilyenkor utálják meg a gyerekek egy éltere az evést, vagy az adott fogást, vagy annak a fő alapanyagát. Szó nem volt arról, hogy én ezeket a kiváltságokat kiköveteltem volna. Erősen zöldségközpontú volt a házi koszt otthon, így könnyen elevickéltem hús nélkül. Cserébe irtó sok hüvelyest és tejterméket ettem, ittam. Reggeli nem múlhatott el egy nagy pohár kakaó nélkül.

Tehát, kedves szülő, aki azon aggódik, hogy finnyás a gyereke! Sőt, azon, hogy egész életére ilyen válogatós marad! Semmi sincs kőbe vésve, a helyzet változhat. A legfinnyásabb gyerekből is lehet mindenevő. Ha nem megy egy alapanyag, esetleg más recepteket kéne kipróbálni. Édesanyám a mai napig vastag paprikás rántással készíti a tökfőzeléket úgy, hogy a kaprot egy csomóban rakja bele, amit utána elrágcsál. A menzai, habarással készült tökfőzelékhez sem nyúltam, mert azt hittem, egyszerűen a nem szeretm a tökfőzeléket. Édesanyám viszont nem eszi meg a habarással, vagy csak simán tejföllel besűrített tökfőzeléket, ahogy én készítem. Tehát, szeretem a tökfőzeléket, csak nem úgy, ahogy gyerekkoromban elém rakták otthon. Viszont, ha akkor belém erőltették volna az összes többi került étellel együtt, valószínűleg ma nem szeretnék enni, nem tudnék főzni, és nem írogatnám ide a gasztronómiai élményeimet.