A legelsőt talán még 2017 legvégén készítettem el, de csak tavaly derült ki, mennyire rossz. Szedtem téli fülőkét, amit a kereskedelemben enoki gomba néven lehet beszerezni. Ugyanarról a fajról van szó, csak a termesztett változat zsúfoltan nő a sötétben. Ettől néz ki úgy, ahogy. A téli fülőkéről érdemes azt tudni, hogy nyálkás a kalap teteje, ami problémás. Ez a nyálka meg tud száradni, ami azt jelenti, hogy minden ráragad és rászárad a gomba kalapjára. Ez a nyálka viszonylag könnyen enged, viszont a beleragadt faleveleket elég sokáig kell vakarászni, hogy lejöjjenek. Téli fülőke elhalt faanyagon nő, tehát előfordul tuskón, és kiszáradt fán, az avarszint fölött is akár. Ha van választási lehetőség, az avarszint felett érdemes szedni, úgy elég tiszták szoktak lenni a kalapok. Tehát hosszasan elbíbelődtem a kalapokkal, mire megtisztítottam őket. Gondolva a nyálkára, előfőztem a gombákat némi felszeletelt édes hagymával, gyömbérrel. Leszűrtem, alaposan átforgattam, hogy lejöjjön a nyálka. Ecettel, szójaszósszal és halszósszal raktam üvegbe, majd a hűtőbe. Mikor előkerült, kiderült, hogy még mindig csupa nyálka az egész. Van, akinek ez nem zavaró, nekem az volt. Ment a szemétbe. Sajnáltam.
Pár napra rá csináltam hájas tésztát is. A recept, amit kiválasztottam, egy tömegegység liszthez javasol egy tömegegység hájat. A hájat annak rendje, és a módja szerint megdermesztettem, majd ledaráltam. Egy részét, talán a negyedét a liszttel kellett összedolgozni, majd ez után jöhetett a hajtogatás. Mint kiderült, ennyi háj irdatlanul sok. Vajas tésztánál ennyi zsiradék nem sok, nem lukad ki a tészta. Betartottam a szabályokat, hajtogatások között kihűtöttem a tésztát. Nem márványlapon dolgoztam, de magamra nyitottam az ablakot a csípős januári hidegben. Mivel a háj kissé darabos, könnyen kilukasztja a tésztát, amin sem a hűtős, sem más trükk nem segít. Elkezdtem tehát hajtogatni, de nyolc-tíz rétegnél biztosan nem tudtam többet létrehozni. Kidobni nem akartam, megsütöttem így magában. A tészta nem tudta magában tartani a rengeteg zsírt, egy jó része kifolyt a sütemény köré. A sütemény megelehetősen kemény lett a vastag tésztarétegek miatt, de alapvetően finom volt. Mondjuk kész epebaj, de finom.
Tudtátok, hogy nem szabad zsiradékot, vagy juhtúrót keverni a puliszkába, ha utána sütni akarjuk? Hát, én nem tudtam. Ennek megfelelően széthullott a serpenyőben, mikor a kihűlt, feldarabolt puliszkát körbe akartam sütögetni.
Tavaly vettem utoljára üveges bismarck heringet. Neten terjed egy írás, miszerint a pácolt heringet kedvelő emberek két részre oszlanak. Egyikük a mátyás (matjes) heringet kedveli, másik részük a bismarck heringet. Ők soha nem keverednek. Szeretem a mátyás heringet, de azért megkívántam az üveges bismarckot is. Megvettem, felbontottam. A páclevet túl natúrnak és erősen ecetesnek véltem. Kigondoltam, lecserélem a páclevet. Raktam bele szójaszószt, kaprot, almaecetet, édeskömény magot, póréhagymát, koriandermagot, babért, fekete borsot. Felforraltam, kihűtöttem, átpakoltam bele a heringet. Egy hétig hagytam ebben a lében. Na már most az ízesítő szándék úgy pattant le a heringről, mint vak varjú a csukott ablakról. Ráhagytam még egy hetet, de a helyzet nem változott. Veszem a mátyás heringet és pont.
Vettem egy marhanyelvet: mondván megfőzöm, felszelem, jó lesz szendvicsbe. Készítettem egy jó citromos, fűszeres levet, amiben alacsony hőfokon megfőztem. A "bőre" nem jött le, pedig még melegen próbáltam. Sebaj, kihűtöttem, levagdostam úgy. Szeletekre szelve, tormával, petrezselyemmel, mustárral nem rossz vajas kenyérbe, de ez a keményebb állag nem az én világom. Ezen felül rájöttem, hogy marhanyelvet több emberre érdemes megfőzni, mert szendvicsbe biztos nem fogy el az egész.
Tavasszal készítettem kovászos karalábét, mert valahol olvastam, hogy az jó. Ez a savanyú káposztás illat a karalábé ízével számomra valami eszméletlenül undorító. Ez is olyan mint a marhanyelv: biztos jó másoknak.
Rebarbarát alig párféle módon tudom elkészíteni, így kipróbáltam egy chutney-t. Mint kiderült, a rebarbara teljesen alkalmatlan chutney készítésére. A rebarbarának van egy nagyon spéci kifinomult íze, amibe kár belerondítani. A chutney jó édes-fűszeres-enyhén csípős lett, csakhogy teljesen eltűnt a rebarbara saját íze. Ezért kár volt.
Tavasszal készítettem "lemon curd"-öt is. Nincs tisztességes magyar neve. Lekvárhoz semmi köze, mert kell bele vaj és tojás is - nem is kevés. Vettem kezeletlen héjú citromot, amit feldaraboltam, majd egy kis darab gyömbérrel, viszonylag sok cukorral levákumoztam. Pár napig hagytam macerálódni. Alaposan átnyomkodtam, hogy a megpuhult citrom a lehető legtöbb ízanyagot kiengedje. Leszűrtem, kinyomkodtam a levét. Kis lángra tettem a levet, majd hozzáadtam jó sok vajat. Ez után jöttek a tojások, majd folyamatos kavargatással addig melegítettem, míg mártás állagú nem lett. Leszűrtem, fennakadt némi összeugrott tojás, de ennyi még belefér. Tényleg jó citromíze volt, de a bolti sokkal erősebb citromízű, finomabb. Utánanéztem, de nem jöttem rá, mit rontottam, el, mit kellett volna máshogy készíteni. A cukor, a vaj és a tojás mennyisége is megfelelőnek tűnik. Akinek van tippje, kérem, írja meg ide!
