
Azt hittük, sikerült végre kiűzni a lényt a világból. A világ peremén átlökték, a semmibe zuhant. Leporolták a liszttől a kezüket, megfordultak, majd elindultak haza. Egyszer csak a konyhák padlóját feltörte valami. Mi ültünk rémülten a konyhánkban és figyeltük a nyílást, ahonnan kénköves bűz áradt. Óvatosan elhessegettük a felszálló pernyét a szemünk elől és odakúsztunk a nyílás pereméhez. Egyszer csak egy kéz kapaszkodott meg a felszín peremén. A kéz repedezett, ahogy a lény egész bőre is. Homok-sárga színű, kiszáradt rántás. Itt-ott zöld és vörös kelések fakadnak a testén: túlfőtt zöldborsó és pépes sárgarépa. Visszatért a csirizgólem!
Hogyan térhetett vissza? Csak nem megidézte valaki? Ugye nem olvasott senki a régi nagy fehér könyvből? Egy ember nem idézhette meg, ehhez tömegek kellettek. A legendák szerint a gólemet megidéző rituálé a következő: Egy kiló disznózsírt olvasztunk, majd ebben elkeverünk fél kiló lisztet. Közepes lángon rántást készítünk. Apránként felöntjük három liter disznó-csontlével, ha nincs, akkor vízzel. Csomómentesre keverjük, alaposan kiforraljuk. Aztán ezzel, vagy egyszerű rántással bőven szaporítunk minden ételt - a pörkölttől kezdve a borsólevesen át a töltött káposztáig.
Ha ezt a rituálét elég sok konyhán elvégzik, megnyílik a felszín, és visszatér a teremtmény. Azonban az elűzése óta nem sikerült senkinek megidézni, hiszen a rituálé csak akkor sikeres, ha elég nagy mennyiség készül a csirizből. Ehhez az is szükséges, hogy a főzelékekben a csiriz aránya elérje a zöldségét. Nem elég csak úgy egy evőkanállal beletenni. Egy rész zöldséghez egy rész csiriz! Ezen felül felerősíti az idéző rituálé erejét, ha a főzeléknek szánt kelkáposzta, finomfőzelék-alap pépesre fő. Így a teremtmény béklyói még hamarabb foszlanak el.
Úgy tűnik, csak ez történhetett. Voltak előjelek, de a folyamat eszkalálódása ellen nem lehetett tenni semmit. Az utóbbi időben tömegével hordták haza az emberek a lisztet, mit sem sejtve, hogy a gólem eljövetelét készítik elő ezzel. Persze a sok jóhiszemű polgárt már évek óta tévképzetekkel etették a csirizgólem álruhában járó szolgái. Elhitették, hogy a gólemet nem lehet megidézni, ha rántás helyett habarást használunk, vagy rántáshoz szükséges disznózsírt olajra, vagy szívbarát margarinra, a finomlisztet pedig teljes kiőrlésű tönkölylisztre, vagy zablisztre cseréljük. Pedig ezeknek a végeredménye ugyanúgy csiriz, ez tiszta sor.
A csirizgólemet először éhínség, és jegyrendszer idején idézték meg. Azonban a szűkösség elmúlásával sok helyütt nem hagytak fel a csirizfőzés rituáléjával. Aztán páran rájöttek, hogy nem csak a csiriznek, hanem a kelkáposztának, a zöldborsónak és többi zöldségnek is van íze, már ha nem főzzük péppé. A csirkepaprikásba és a zöldborsólevesbe nem kell rántás, meg lisztszórás; úgy jobb ízű. A csiriz ezzel visszaszorult, hiszen csak olyan mennyiségben került a főzelékekbe, hogy éppen csak megfogja a levet. Besamelből és felfújtból is viszonylag kevés készült. Ez így édeskevés volt az idéző rituálé sikeréhez. Egyes levesekből, mártásokból, sőt akár főzelékekből is nyom nélkül eltűnt a csiriz. Élmény volt megszokni az alapanyagok saját ízét, amit korábban a teremtmény elnyomott. Azokon a konyhákon, ahol az éhezés napi szintű probléma, a csiriz megmaradt. Van ahol még mindig szükség van rá. De ez már mennyiségében kevésnek bizonyult a gólem visszatértéhez. Úgy tűnt, sikerült örökre kiűzni a világból a teremtményt.
Amint betört a betegség, a tőle való félelem közepette elővették az emberek a csirizkészítés módszerét. Elvégre éhínség, jegyrendszer idején segített, hátha működik a karantén miatti szűkösségben is. Előkerültek a régi idéző formulák. Az egyszerű köménymagleves, és finoman savanykás tojásleves önmagában kevés volt a jóllakáshoz, ezért dupla, vagy tripla adag csirizzel készítették, hogy elüsse az éhüket. A paprikáshoz is kevés hús maradt, ezt is csirizzel pótolták ki. Ahogy a fagyasztóból is fogyott a zöldség, egyre több csiriz került a finomfőzelék alap mellé.
Aztán huss, eltűnt a betegség. A csiriz maradt. Az emberek ráéreztek, milyen sokat lehet spórolni azzal, ha ilyen sok csirizzel főznek. Büszkeségnek érezték a sűrű köménymaglevest, hiszen ezzel sikerült jóllakni a karanténban is. Már friss zöldséget sem vettek, hiszen elég volt pár havonta televásárolni a fagyasztóládát. A kamrát színültig rakták liszttel és olajjal. Az elhajló, szkeptikus családtagoknak a főzelékét extra adag ételízesítővel szórták meg, ne tűnjön föl, hogy a csiriz csak elvesz az étel ízéből. Került csiriz vastagon a töltött káposztába, a zöldborsólevesbe, lecsóba, csak hogy laktatóbb legyen. A tömősebb étel a jobb étel - mondták. A csirizgólem feltápászkodott és a két lábára állt. Bosszút állt azokon a konyhákon, ahol korábban ellene dolgoztak. A magukra adó éttermekből az alacsony ár ígéretével elcsábította a vendégeket a csiriz templomaiba. Az őt száműző otthonokat pedig megfojtotta úgy, hogy porig rombolta azokat az élelmiszerüzleteket, piacokat, zöldségeseket, ahol választékos és jó minőségű árukészletet tartottak. Eltaposta azokat, akik nem söpörték le a polcaikat, hogy még több helyet adjanak a liszteknek, zsíroknak, ételízesítőknek és alattuk a fagyasztóládáknak. Végül az emberek végérvényesen elfelejtették az alapanyagok ízét, mindennek csiriz és ételízesítő íze lett.
Felriadtam a rémálomból. Még csak alig múlt öt. Nemsokára nyitnak a boltok és elindul a roham. Remélem, mire ennek az egésznek vége lesz, minden visszatér oda, ahová való: a csirizgólem is a besamelbe.