Feketeerdő triflé
2021. július 01. írta: Gyalogrépa

Feketeerdő triflé

feketeerdo_trifle.jpg

A sütemény apropója a cseresznye és emellett egy születésnap. Feketeerdő triflé, nem torta. A szerény süteménykészítési tudásomnak köszönhetően nem tudok egyszerre jó ízű, és statikai szempontból stabil fekete erdő tortát készíteni. Tehát vagy finom és ocsmány, vagy ehetetlen, de legalább megáll a tányéron. A magamfajták mentsvára a triflé. A torta alkatrészeit egy jénaiba behányjuk, kihűtjük, fogyasztjuk. Rakott krumplival sem jengázunk! Az alkatrészek elkészítésében is csak hasonlít az eredeti feketeerdő tortára, de a koncepció, az elgondolás azonos. Cseresznye, kakaós-csokis piskóta, csokoládéreszelék, tejszínhab.

Aki ritkán süt piskótát, vagy bármilyen tortalapot, az jól teszi, ha végig a sütő előtt dekkol és lesi a piskótáját. Természetesen a sütő ajtaja legyen átlátszó, amin keresztül rálátunk a védencünkre. Kakaós-csokis piskótánál nehezebb a dolgunk, ugyanis nem látszik rajta hogy megég. Mire az égett szagot megérezzük, már késő. A vaj mennyisége és a piskóta vastagsága is jócskán befolyásolja a nehézségi fokot. Minél több a vaj, minél vastagabb a piskóta, annál nehezebben sül át, és annál könnyebben ég meg. Kakaós piskótából csak vékonyat vagyok hajlandó sütni.

feketeerdo_trifle_piskota_osszetevok.jpg

A piskóta összetevői:

  • 250 gramm puha vaj
  • 200 gramm cukor
  • 250 gramm tojás
  • 125 gramm kakaó
  • 250 gramm süteményliszt, finomliszt
  • 50 gramm tejcsokoládé és ugyanennyi étcsokoládé
  • 1 tahiti vanília
  • egy kávéskanál sütőpor és egy kávéskanál szódabikarbóna

tahiti_vanilia.jpg

A receptben debütál a tahiti vanília, ami vaníliák között az, ami nem a bourbon. Vanília, de erősebb bogyós gyümölcs felhanggal. Olyannyira, hogy a kisült piskótából dőlt ez az illat. Olvasni azt róla, hogy a vaníliák királya, királynője. A pontos megfogalmazás szerint a tahiti vanília a királynő, a bourbon a király. Bár ennek így semmi értelme, hiszen nincsenek "alattvaló" vaníliák. A bourbont nem helyettesíti a tahiti és fordítva. Mondjuk, addig jó, míg az ember nem tud erről, mert a tahiti vaníliához elég nehéz hozzájutni.

A piskóta meglehetősen száraz a liszt mellett feltűnő tetemes mennyiségű kakaó miatt. Pont ezért nem is túl édes, hiszen a kakaó alapvetően sóssá teszi a piskótánkat. Ez fontos, hogy ne legyen geil a végeredmény.

feketeerdo_trifle_piskota_prep.jpg

 

A vajjal kikevertem a cukrot. Hozzáadtam a vanília kikapart belsejét. Egyenként hozzáadtam és elkevertem a tojásokat. Beleforgattam sütőport, a szódabikarbónát, a kakaót, majd a lisztet. Végül a felaprított csokoládét is hozzáadtam. Sütőpapírral kibélelt vékony piteformában sütöttem száznyolcvan fokon. A tészta meglehetően ragacsos. Mivel száraz, nem is terül. Igyekezzünk krémlapáttal a lehető legegyenletesebben eloszlatni sütés előtt. Ezt a mennyiséget két részletben érdemes sütni, hogy biztosan sikerüljön az olyan gyakorlatlan sütögetőknek is, mint amilyen én vagyok.

feketeerdo_trifle_cseresznyeragu_prep.jpg

A triflé másik komponense a cseresznyés ragu. A netes fekete erdő tortás képek között böngészve találhatunk jó párat, amin friss cseresznye van a torta belsejében. Ez csak akkor működik, ha az összeállítás után még aznap elfogy. Az érett cseresznye nem az a tartós dolog, amit egy két napig el lehetne tárolni a hűtőben. Jó, a többségét igen, de pár biztos berohad. Én nem akarok ilyen kis berohadt ízbombákat a triflé közepébe. Mindössze annyi a dolgunk, hogy a cseresznyében megállítsuk az enzimatikus folyamatokat, amit már viszonylag gyenge hőkezelés is elvégez. A szószhoz hetvenöt dekagramm mosott, magozott cseresznyét, egy üveg (284g) magas gyümölcstartalmú feketecseresznye lekvárt, fél deci gyengén sziruposra sűrített ruby portot (ehhez körülbelül két deciliter portóit kell koncentrálni) és a kikapart tahiti vanília hüvelyt használtam. Ezeket összeöntöttem, majd fedő alatt addig melegítettem néha megkeverve, míg bugyogni nem kezdett.

Tortáknál a krém tapadásának az elősegítésére nedvesíteni kell a piskótalapot. Ez feketeerdő torta esetén hagyományosan és kizárólag kirsch lehet, ami cseresznyepálinka. A nedvesítés mellett nagyszerűen ízesíthet. Én azonban besűrített vörös portóit használtam, hiszen már van itthon egy bontott üveggel, másrészt fényesen bevált cseresznyés clafoutisnál.

A piskótákat és a cseresznyeragut kihűtöttem.

feketeerdo_trifle_prep.jpg

A triflé összeállításához szükségünk van háromszáz gramm tejszínnel és száz gramm porcukorral készült tejszínhabra, ötven-ötven gramm aprított tej és étcsokoládéra, a piskótánkra és a cseresznyeragunkra. Ja, el ne felejtsem: és a jénainkra.

feketeerdo_trifle_prep2.jpg

Alulra egy réteg piskótát raktam, amire rákanalaztam a cseresznyeraguk sűrűjének a felét. Erre jött a tejszínhab fele, majd a felaprított csokoládé fele, majd ismét egy adag piskóta. Ezt a réteget finoman lenyomkodtam, hogy egyenletesen terüljön. Rákanalaztam a ragu megmaradt sűrűjét, majd a maradék tejszínhabot, aztán a csokoládé másik felét. Végül rápakoltam a maradék piskótát. Ezt is lenyomkodtam, majd ráöntöttem a cseresznyeragu megmaradt szirupos levét. Ez pont annyira áztatja el a száraz piskótánkat, hogy az még ne legyen pépes, azonban puha és nedves legyen. A kész triflét kihűtöttem.

feketeerdo_trifle2.jpg

Tálalásnál meglepően nem mutat jól, viszont igen finom. Tejszínhabból akár többet is elvisel, de semmi esetre se legyen geil a végeredmény.

A bejegyzés trackback címe:

https://suburbankitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr7316609624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A fickó 2021.07.02. 13:21:39

Ezek szerint a triflé recept így kezdődik: Lehetőség szerint csessz el egy piskótát .... :D Nevezhetnénk tál-tortának is.
Ezt el tudnám képzelni somlói szerűen készítve/tálalva. Pálinkával flambírozott meggyel és meggypálinkás meleg csokiöntettel, tejszínhabbal, kevéske pirított mandulaforgáccsal.
Mondjuk nem ezzel a nehéz tésztával ....
Tahiti vanília rulez!

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2021.07.03. 05:24:23

Ja, hát igen. A cseresznyéről egyből rá lehet fordulni a meggyre.

Benikuty 2021.07.16. 18:14:53

@Gyalogrépa: ...arról meg a fekete ribizlire. Arra a három kilóra,amit szedtem az imént.
süti beállítások módosítása