Azt hiszem, sokan kaptunk már olyan bort ajándékba, ami nem ízlett. Lehet, hogy hibás volt a bor, de az is lehet, hogy egyszerűen nem az ízlésünkhöz való. Ha nekem nem ízlik egy bor, nem iszom tovább csak azért, hogy elfogyjon. Korábban próbáltam főzésre használni ezeket a borokat, több-kevesebb sikerrel. Az "elmegy" kategóriát egész jól lehet használni főzésre, de a "nem kell" kategóriával nem szabad próbálkozni; tapasztalat. Pár éve kaptunk ajándékba egy olyan üveg bikavért, ami felbontás után kissé gyöngyözött, valamint enyhe élesztős szaga volt. Abban biztos voltam, hogy nem fogunk belőle inni, de még főzni sem vagyok vele hajlandó. Álltam fölötte, aztán elraktam a kamrába. Kiönteni nem akartam. Aztán úgy határoztam, hogy lesz, ami lesz, megpróbálok ecetet készíteni belőle. Ha nem sikerül, még mindig ki tudom önteni.

A borhoz öntöttem fél deci egyszerű vörösborecetet, hogy savanyúbb legyen. A borosüveg szájára rákötöttem egy darab papírtörlőt. Elraktam a kamra legfölső polcára. Egy hónap múlva megszagoltam, a boros illat csak nem akart eltűnni. Mikor legközelebb ránéztem, már legalább fél év telt el az elindítása óta. A bor felszínén megjelent egy vékony hártya, az ecetanya. A szaga még mindig boros volt, de már erősebb volt az ecetszag. Ezután megfeledkeztem róla, és további egy év után vettem csak elő ismét. Rendes ecetillata volt, de nem az a durva, nyers ecetszag, ami a gyengébb minőségű ecetek sajátja. Az íze nagyon kellemes, és lágy volt; el is limonádéztam belőle egy-két decivel. Pár hét alatt elfogyott szinte az egész, de meghagytam belőle körülbelül fél decit a következő adag elindításához.

Teltek, múltak a hónapok, azóta kaptunk valami ihatatlan minőségű fehérbort, azt is elindítottam az ecetté válás útján. Amilyen az íze volt, lehet hogy ecetnek is rossz lesz, de egy próbát megér. Egyszer csak lehetőségem nyílt egy üveg hagyományos üvegben kínált alsó kategóriás chianti megvásárlására. Tulajdonképpen az üveg miatt vettem meg. Ecetérlelőnek szántam a szűk nyaka és az öblössége miatt. Demizsont is vehettem volna, de azokat túl nagynak találtam. Mikor felbontottam a chiantit, megkóstoltam: nem rossz, besoroltam az "elmegy" kategóriába. Felbátorodtam, és eldöntöttem, hogy belőle is ecetet készítek. Még volt a konyhában némi összeaszalódott Izabella szőlő. Nem romlottak meg a szemek, csak összezsugorodtak. Az ízük nagyon intenzív és kellemes volt. A szemeket egy szélesebb szájú, de magas nyakú üvegbe dobáltam, majd felöntöttem fél liter chiantival. Továbbá hozzáadtam másfél deci vörösborecetet. A chiantis üvegben maradt egy liter bor. Ehhez három deciliter vörösborecetet öntöttem. Az első házi ecetem maradékát elfeleztem, majd a két üvegbe töltöttem. Mindegyiküknek bekötöttem a száját, majd felraktam a kamra legfelső polcára. Fontos, hogy lehetőleg minél keskenyebb legyen az érlelő szája, hogy ugyan tudjon a bor szellőzni, de minél kevesebb párologjon el belőle

Ha minden igaz, 2019 nyarára ismét lesz házi ecetem. Az Izabella szőlővel készülő tételt tovább akarom érlelni. Kíváncsi vagyok milyen lesz öt év múlva. Ha nem lesz jó, ráérek akkor is kiönteni, elvégre nincs útban. Viszont ha sikerül, könnyen lehet, hogy valami igazán különleges ecethez jutok; méghozzá legalább három deciliterhez. Érdeklődve várom, idén meglep -e valaki egy üveg borral Karácsonyra. Van egy üveg finom almaborom is itthon, amire már ferde szemmel nézek. Az a helyzet, hogy ismerem ezt a fajtát, ízlik is nagyon. Most itt vakarom a fejem, hogy megigyuk, főzzek vele, vagy ecetet csináljak belőle. Ha rossz borból ilyen kellemes ecet készült, milyen lehet az, ami számomra kellemes borból készült? Mindenesetre elgondolkodtató, hogy még ez is könnyen túlszárnyalta az egyszerű boreceteket. Talán még megpróbálok szerezni egy kis hordót is, hogy ne üvegben kelljen érlelni. Akkor meg már illene utánanézni, hogyan is kell ezt rendesen csinálni, nem csak így pancsolni. Csak úgy a magam kedvére.