Már itt van a fűszerpaprika szezonja, de a termelő, akitől az utóbbi két évben vettem, na ő sehol. Tavaly és tavalyelőtt is készítettem főzött fűszerpaprika-krémet, amihez nyers fűszerpaprikát használtam. Egy termelő árulta ilyenkor az alapanyagot hozzá, de idén nyáron furcsa körülmények között eltűnt a standjáról. Voltak aggasztó jelek, de számítottam a visszatérésre. Tőle vettem tavaly a savanyításra szánt gyönyörű apró hegyes paprikákat, az egyik évben a jalapeñokat is. Emellett árult édes mandulát, mogyorót, meg többféle paprikát, talán volt némi paradicsomja is. Piros hosszúkás chilipaprika szinte egész évben volt nála. Szezonon kívül nem volt olcsó, de néha belefért megvenni egy két darabot valami kínaiba. Idén tavasszal megjelentek a standján használt könyvek, talán pár kerámia is. Nem gyanakodtam, mögötte volt nem sokkal a bolhapiacos rész. Ez ment nyár közepéig, aztán nem láttam többet. Azóta standján mások árulnak, de volt már ilyen eltűnés korábban is. Arra számítottam, hogy amint a paprikái beérnek ismét kijön a piacra, de nem jött. Nem ez az első eset, hogy egy megbízható termelő kiesik.
Valami nem stimmel. Vannak kereskedők, akik évek óta kinn vannak a piacon. Tudok olyan zöldségest, aki elmondása szerint harminc éve űzi az ipart. Emellett magam is látom, hogy egyes kereskedők fixen ugyanazon a helyen vannak, de az utóbbi három év mindegyikében vesztettem el termelői beszerzési forrást. Valamit tudnak a kereskedők, amit a termelők nem?
Néha egészen könnyű eldönteni ki a kereskedő. Lehet tudni, ha valamiből dömping volt a nagybanin. Hirtelen nagy mennyiségben felbukkan a kereskedőknél valami zöldség vagy gyümölcs, ami egy héten belül eltűnik. Volt, hogy elárasztotta a piacot a pagodakarfiol. Mindegyik kereskedőnél volt belőle kisebb nagyobb kupaccal. Nevetséges volt, hogy mindenki árult pagodakarfiolt, amit azért nem egyszerű eladni. Sokan ferde szemmel néztek rájuk (inkább az idősebb vásárlók), hogy hát ez zöld! A fehér karfiol árában adták, megérte. Azóta sem láttam egy darabot sem. Pár hete valami fonnyadt radikkiósaláta jelent meg, ami olyan gyorsan eltűnt, ahogy megjelent. Ezen felül nyilván vannak a szezonális zöldségek, de csak nagy ritkán van különlegesség, vagy kiugró minőség. A mi zöldségesünk esetén viszont csukott szemmel is tudom, melyik alapvető zöldséget, hol találom a standon. Elég jól kiszámítható, emellett nála, vagy egy másik nagyobb zöldségesnél valószínűleg a legtöbb ember a komplett bevásárlást letudja. Sokan így is tesznek: általában hosszú a sor, a kosaruk nagy, sokat fizetnek.
A kistermelőnél viszont ilyen nincs. Hat-hétféle dolognál többet nem árulnak, de náluk mindig akad valami ritkaság, vagy kiugró minőség. Három éve volt egy termelő (idős házaspár), ahol apró és vékony fekete padlizsánokat lehetett kapni. Magja szinte nem is volt. Rákövetkező évben nem nyitott már ki, viszont találtam egy - ránézésre háromezer-ötszáz éves - idős urat, akinél volt hasonló padlizsán. Ez a termény az üzletekben illetve a kereskedőknél egyszerűen nincs. Nála vettem apró lila hagymákat, endíviát, apró cukkinit, kis szemű, jóízű salátába való krumplit, fiatal póréhagymát. Másnál ilyenek nem voltak. Idén már ő sem jelent meg. Ilyen minőségű padlizsánt idén nem láttam. Az utóbbi két évben egy másik termelőnél (idős házaspár) vettem a csemege uborkának szánt uborkát. Augusztus végén, szeptember eljén van náluk pár hétig. Frissek, méret szerint három-négyféle válogatva, sorban lerakva. Ideális eltevéshez, idén is raktam el. Egy a közös bennük és az idén eltűnt paprikadílerben: idősek. Talán nyugdíj-kiegészítésre termelnek - nincs pofám megkérdezni, semmi közöm hozzá - de elég jól csinálják. Viszont ha valamelyikük lebetegszik (általában házaspárokról van szó), ne adj' Isten meghal, akkor szinte biztos, hogy felhagynak a piacozással.
Ez még önmagában nem is baj: addig csinálják, amíg bírják. A gond azzal van, hogy a számos termelői stand közül kettőt tudok, ahol a termelők ötven éves kor alatt vannak. Mindegyikük egy pár. A többiek mind ötvenen túl, de ránézésre sokan hatvan felett járnak. Ebből az jön le nekem, hogy nemigen éri meg termelni, pontosabban nem lehet belőle megélni, legfeljebb jövedelemkiegészítésre jó.
Bizony a vásárlók életkora is jobbára ötven felett van. A legidősebbek közül szemmel láthatóan sokan nem a választék, vagy a minőség miatt járnak piacra, hanem a kedvezőbb árak miatt. Ők a dömpingárut keresik, amit általában a kereskedőknél lehet fellelni. A termelőknél sokan csak legyintenek. Hiszen ha a zöldbab hatszázötven, a krumpli meg kétszáz, akkor a krumplit fogják választani. Ha van vacak paradicsom háromszázért, vagy kicsivel jobb fajta ötszázért, akkor az előbbit választják. Vagy begyöpösödtek, vagy csak nem telik rá. Vannak a lelkes negyvenes-ötvenesek, akik a termelők legtöbb áruját elviszik. Náluk azért néha látszik, hogy az alapanyagismeret hézagos. De erről majd később. Összességében látszik a jó szándék, de a tudáshiány miatt könnyű megvezetni őket, ami a összességében a termelői bizalmat aláássa. Úgy tűnik, már őket sem tanították meg a szüleik az alapanyagok ismeretére. Negyven éves kor alatt általában azok vannak, akik egy kis kosárral jönnek és általában egy dinnyét, egy kis dobozka málnát, vagy pár szem almát vesznek. A hentesnél karajt, vagy csirkemellet, semmi mást. Rossz időben nem jönnek ki. Ez alatt az életkor alatt viszont nincs semmi. Úgy tűnik a huszonéves korosztály nem jár piacra. Nem hozzák az új vásárlóerőt.
Visszatérve az alapanyagismeretre. Az bizony néha siralmas. Tavaly úgy adódott, hogy egy véletlen folytán elcsíptem a legjobb sárgabarackokat, ami ideális volt lekvárnak. Erre rájött egy hidegfront, ami után jobbára már csak a félig zöld, fakó és kőkemény barackokat hozták. Sebaj, volt itt-ott sütésre, friss fogyasztásra még alkalmas példány. Ja, hogy válogatni nem lehet? Akkor kösz nem. Mögöttem tíz kilót kért egy negyvenes-ötvenes pár. Na mi másnak? Lekvárnak! Nem tudom, mit főztek belőle, de hogy lekvárnak rettenetes lehetett, az biztos. Mögöttük még sokan álltak sorba. Azokon a szombatokon sok, éretlen sárgabarackkal megrakott teli kosarat láttam a piacról kifele vonulni. Ez azért is szomorú, mert ha az ő gyerekeik is elkezdenek kijárni a piacra lekvárnak való barackért, akkor ezt a tudást öröklik - pontosabban annak hiányát. Lehet, hogy arra következtetésre jutnak, hogy a házi lekvár bizony vacak. Pedig ez nem igaz. Végső soron a termelői kínálat így nem tud tisztulni, mert a kóklerek is képesek megmaradni, eladni az árujukat. Nem mellesleg ez vásárlóerőt von el a normális termelőktől. Hasonló történet, mikor a bordásra aszalódott szárú, lekonyult, elnyílt végű spárgát vitték sokan, mert egy csokor csak kétszáz. De ember! Az ott egy fillért nem ér! Ugyanilyen eset, mikor a szomszéd sorból az egyik vásárló kért egy másik vásárlótól egy cukkinit. Az illető előtt egymás mellett volt vajtök, fürtös uborka, és cukkini. Kis hezitálás után bizony a fürtös uborkát emelte fel. Idén, mint minden más évben is, már szeptemberben megjelentek a sütőtökök. Van, aki ezt már most süti. De vajon hányan tudják, hogy akkor a legjobb, ha már megcsípte a dér. A negyvenes-ötvenesek közül kerülnek ki azok is, akik a régi hagyományt követve ősszel megveszik a zsák krumplikat, hagymákat. De bizony azokat, amiket jól lekacióznak a multiban. Olyan vacak vizes krumplit és hagymát keresve sem lehet találni. Ebből fakadóan az eltarthatóságuk rossz. A krumpli gyorsan fonnyad, a hagyma könnyen berohad. Nem is gondolnak arra, hogy mi lesz azzal a krumplival, hagymával, amit novemberben két napig a huszonöt fokra felfűtött üzlethelyiségben tárolnak. Ezt egyszerűen nem szabad megvenni, de mégis zsákszámra hordják. Ez összességében mind oda vezet, hogy a normális termelő az adott esetben kiemelkedő terményével nem tűnik ki a kóklerek és a termelőnek álcázott kereskedők közül - mert nem ismerik föl. Nem kell mindenből mindig a kiemelkedőt keresni. A kiszámítható, stabil minőséget meg lehet találni a kereskedőknél. Viszont mellettük elkélne egy kitisztult termelői piactér, ahol egyes termelők éveken keresztül meg tudnának jelenni a megbízhatóan jó terményeikkel. Nyilván szűkebb kínálattal, de adott esetben kiemelkedő minőséggel. Mert a termelői piacnak ebben van a lényege, nem abban, ami néha lejön a médiából.
Úgy gondolom, kialakult egy félrevezető kép a médiában a termelői piacokról. Az idilli képen a szikrázó napsütésben a kedves, aranyos idős nénitől vásároljuk a mosolygós szép paradicsomokat, ami jujde szipiszupi. Ez a kép hibás. A mosolygós paradicsom a finom? Nem biztos. A néni biztos nem egy dörzsölt banya, aki csak le akar húzni? Nem biztos. Csak nyári napsütésben lehet frankó árut kapni a piacon? Kötve hiszem. A termelői piacra nem fog kijárni rendszeresen senki csak azért, hogy támogassa a termelőket, meg az időseket, meg a fenntartható gazdaságot, a magyar gazdákat. Szerintem kár ezzel csalogatni az embereket. Azért jár az ember termelői piacra, mert olyan minőséghez juthat, amit máshol nem kap meg. Ehhez fel kell ismerni a minőséget, hogy meg tudjuk különböztetni a dörzsölt banyát, a normális termelőtől. Fel kell ismerni azt a terményt amit meg akarunk enni, el akarunk készíteni. Legfőképpen: ezt a terményt el kell készíteni helyesen és jóízűen meg kell enni. Ha mindez stimmel, akkor a kész ételnél kijön az a plusz, amiért az adott termelőnél az adott zöldséget, az adott időben megvásároltuk. Voltaképpen ezért jár az ember termelői piacra: hogy finomabb legyen a kész étel. Ennyi. Semmi humbug, meg marketingmaszlag.
De hiába van jó termelő, ha nincs motivált vásárló, akinél megvan az az alapanyagismeret, főzni tudás, ami ahhoz kell hogy ki tudja használni a termelő által nyújtott pluszt. Utóbbihoz nem kell más, mint utánajárás, utánaolvasás, de ami talán a legfontosabb: az igény a jobb ízű ételre. Ha mindez stimmel, talán több fiatal gazdálkodó lesz a piacokon, még több kivételes áruval. Ami azt jelenti számomra, hogy minden évben hozzájutok a vékony padlizsánomhoz, a fiatal póréhagymámhoz, a fűszerpaprikámhoz, meg a savanyítani való kisméretű uborkámhoz. Sőt, még azokhoz a terményekhez is, amit ma még nem is ismerek.
Szóval tessék kijárni, tessék sokat kóstolni, minél több terményt kipróbálni! Ja, ha van gyerek, tessék őt is vinni, és megmutogatni neki mindent. Engem is vittek, nekem is magyaráztak.
