"Egy perc az egyik oldal, egy perc a másik, csak nehogy túlsüljön" Na ez a szürkeharcsára pont nem igaz, hiába hal, meg fehér a húsa. A szürkeharcsa elkészítésénél nem azon kell sopánkodni, hogy túlsül és szétesik, hanem hogy egyáltalán megsüljön, megpuhuljon a legvastagabb részén is. Pont, mint a disznóhúsnál. Jó belőle a paprikás is, aminek klasszikus kísérője a túrós csusza. Nekem ez egy kicsit nehéz nyárra, talán télen előveszem a túrós csuszát a harcsához.

A netes liszt textúrákról

Akinek van türelme a kárálásomhoz, azt szívesen látom ebben a bekezdésben, aki csak a receptért jött, annak a "Tehát a szürkeharcsáról." mondattal induló bekezdést javaslom folytatásra.

Rettenetes harcsapaprikás receptekre lehet bukkanni. Nem tudom, miért félnek ezek az emberek attól, hogy éhen maradnak. Olyan kulimázokat borítanak a harcsára, ami harcsának az egyébként kitűnő ízét nagyszerűen elfedi. Na most, ha már egy marék pénzt fizettem a szürkeharcsámért, csak nem fogom elszúrni lisztszórrással, meg ételízesítővel. De vannak, akik szívesen megteszik, sőt minket is erre próbálnak rávenni. Sok klasszikusnak gondolt magyaros ételnél a zsíron meg a liszten van a fókusz. Fontos, hogy egy rész értékes valamire egy rész habart, berántott, megpaprikázott trutymák jusson. Ezt mondják szaftnak, pedig csak paprikás csiríz. Valóban, egy vizes disznóból annyi víz jön ki a pörköltkészítés során, hogy valahogy siríteni kell. Csak szólok, ha sok a pörköltszaft, akkor tunkolni kell, nem olyan sűrűre készíteni, hogy villára lehessen szúrni. Vagy rizst, esetleg tarhonyát kell belefőzni, bár erre gondolni kell előre. A szürkeharcsából készülő paprikásnál viszont kábé semennyi folyadék nem jön ki a harcsából. A szakács kétségbe esik, felönti jó sok vízzel, hogy legyen mit siríteni. Ezt a vizet meglisztezi, megpaprikázza, meg beledolgoz pár evőkanál zsírt, vagy amennyit felvesz. Tehát a bőséges szaft az ízét a vízből, a lisztből, a zsírból, meg a paprikából nyeri. Hú, de jó! Akkor minek bele a harcsa, hiszen annak az ízére - úgy tűnik - nincsen szükség. Persze, kalória tényleg van az ilyen harcsapaprikásban, de szemlátomást sem engem, sem a honfitársaim jelentős részét nem fenyegeti a túlzott fogyás, vagy éhhalál. Akkor meg minek a csiríz? Fugázni? Ezt megküldik jó szalonnás túrós csuszával, ami már magában is kalóriabomba, meg még elfogy mellé pár karé kenyér, nehogy éhen maradjunk a végére. Az ilyen recepteknek lehetne a neve: liszttextúrák. Csiríz, tészta, kenyér. A többi összetevőre pedig teljesen lényegtelen figyelmet fordítani, úgy sem érezzük az ízét.

Az érdeklődő olvasóknak ajánlom a következő linket, ahol számos, varázslatosan guszta ételekről talál képeket a témában. Megjegyzem, hogy egy recept minőségét sokat emeli, ha a tányért kopott, festett budiajtó deszkáira tesszük és rozsdás, öreg villával fotózzuk, lehetőleg kevés mellészórt erdei, vagy kerti törmelékkel. Így rusztikus. https://www.google.com/search?q=t%C3%BAr%C3%B3s+csusza+harcsapaprik%C3%A1ssal&client=firefox-b-d&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwj3x97Z1NHjAhVSiYsKHfu5AMkQ_AUIESgB&biw=1280&bih=860#imgrc=_

Tehát a szürkeharcsáról.

A húsa meglehetősen tömör, viszonylag sokáig kell hőkezelni, viszont nagyon finom. Vásárlásnál a vastagabb, fej felőli részt preferáljuk, mert ennek jobb az íze. Ha előre csomagolt harcsát veszünk, a csomagunkat alaposan forgassuk körbe, hogy mebizonyosodhassunk farki, vagy feji végéről vesszük a húst! A hegyes farki részt gyakran hajtják a többi rész alá. Paprikásba mondjuk ez sem rossz, de a feji része mégiscsak jobb - panírozásra különösen. A bőre sárgás nyálkával fedett, ami ugyan elég gusztustalan, viszont ez a harcsa természetes kültakarójának a része. Ahogy kivettük a csomagból a halunkat, fordítsuk bőrrel felfelé, majd törölgessük le a nyálkát.

A bőrét meg lehet enni, ha nem túl vastag. Állítólag lehet mellékíze, én ezt az eddigi kevés alkalom egyikénél sem tapasztaltam. Próbáljuk a bőrét átvágni! Ha könnyen viszi a kés, maradhat. Ha nem, akkor le kell venni. Na mármost a nyúzást, mint olyat el kell felejteni, mert előbb szaggatjuk szét a húsunkat, mint hogy a bőre elváljon. Válasszunk egy akkora kést, aminek a pengéje hosszabb, mint amekkora szélességben le kell vágni a bőrt. Fordítsuk bőrös oldalával lefelé a harcsát! Ragadjuk meg a leghegyesebb sarkát a szeletünknek, itt óvatosan vágjunk be a bőrig, hogy egy kézzel, vagy lapos fogóval megragadható fület kapjunk! Tehát ragadjuk meg a csücsköt, majd a vágásba csúsztassuk a kést, amit elfektetve, a deszkára szorítva mozgassunk fűrészelő mozdulatokkal. Előbb utóbb kiérünk a túloldalon. Ha ügyesek voltunk, minimális húsveszteséggel lebőrőztük a halunkat. A bőrt elvileg ropogósra lehet sütni zsiradékban. Kérdés, hogy megéri -e zsiradékot fordítani erre. Ha kirántjuk a harcsát, akkor biztosan.

Összetevők:

• fél kiló tisztított szürkeharcsa
• tíz dekagramm tisztított vöröshagyma
• egy nagyobb fokhagymagerezd
• hat teáskanál fűszerpaprika
• két csésze hosszú szemű rizs (amennyi megtölt két decilitert)
• három deciliter hal alaplé, vagy halhoz való zöldségalaplé
• tejföl a tálaláshoz
• egy két evőkanál semleges ízű olaj

Ideális esetben van halcsontunk alapléhez. Mivel ez nem ideális eset, így sok csiperkegombával, némi szárított shiitakével, sárgarépával, vöröshagymával, póréval, szárzellerrel, babérlevéllel, sóval, borssal, kakukkfűvel alaplevet készítettem. A végén tíz percre beleraktam egy darab kombu algát ízfokozás gyanánt, de ez elhagyható.
A rizses harcsához szánt hagymát kisebb kockákra vágtam, majd az olaj felén megfonnyasztottam. Hozzáadtam a többi olajat, majd a két-három centis kockákra vágott harcsát. Ezzel körülbelül öt percig forgattam. Beleborítottam a gondosan megmosott, majd megszárított rizst az apróra vágott fokhagymával együtt. Ezzel még forgattam pár percig. Felöntöttem az alaplével, utána belekevertem a fűszerpaprika felét. Ha a harcsánk nagyon le akar ragadni, inkább előbb öntsük fel az alaplével. Megkóstoltam, megsóztam. Közepes lángon, néha átforgatva főztem, míg a rizs már majdnem megpuhult. A befejezés előtt öt perccel belekevertem a maradék paprikát is. Lefedve hagytam állni további öt percet. Ezzel az elkészítési móddal egyszerre készül el a rizs a szürkeharcsával. Azonnal tálaltam. Díszítésnek édeskömény zöldjét használtam, ami pont olyan jó halakhoz, mint a kapor. Ha paprikás a hal, akkor is.

Nagyon egyszerű étel, de nem is érdemes túlbonyolítani, főleg túlfűszerezni, hiszen itt a harcsa és a fűszerpaprika a lényeg. Van ahol azt írják, hogy szürkeharcsa, vagy afrikai harcsa is jó a harcsapaprikásba. Ez nyilván így is van, csak hát egészen más eredményt adnak, tekintetbe véve, hogy a húsuk is egészen másmilyen.