Angolszász országokban, de leginkább az Egyesült Államokban létezik egy olyan fogalom, hogy reggeli kolbász. A "reggeli" jelzőnek látszólag nincs semmi értelme (persze ott is van), viszont az én receptemnél ez egészen világos. Mitől reggeli? Az eddig megismert sütőkolbászokkal ellentétben nem érzem szükségét, hogy krumplival, hagymával, vagy más zöldségekkel, körítéssel egyem. Nem akarom belefőzni semmibe. Kenyéren és mustáron (vagy tormán) kívül semmire nincs szükség mellé. Úgy teljes, ahogy van.
Két irány körvonalazódott a fejemben, ami alapján a sütnivaló kolbászok ízesítése zajlik. Az egyikben a kolbász elég natúr: són, borson kívül nemigen tartalmaz más ízesítőt. Ez az, amit a puristák szeretnek. A natúrságából fakad még az, hogy szinte bármibe bele lehet főzni, nem fog kilógni a fűszerezése semmiből, merthogy az szinte nincs is. Egyszóval univerzális. Már csináltam ilyen "natúr" kolbászt, egy amerikai egytálétel készítéséhez használtam fel. De ha nem vagyunk puristák, ráadásul a lehető legegyszerűbben akarjuk enni a kolbászunkat - kenyérrel, mustárral - akkor van ennél jobb.
A fent említett másik irány pedig az, mikor a kolbászba a hús és a szalonna mellé beletöltik azokat, amiket egyébként is jó lenne hozzá enni. Emiatt kerülhet a kolbászba mustár, párolt hagyma, van ahol zsömle, kenyér is. Szinte már bélbe töltött fasírtról van szó. A fűszerezés ilyenkor gazdagabb, mert a kolbásznak úgymond a saját lábán kell megállnia. (Micsoda képzavar!) A következő recept pont ilyen. Mikor elkészítettem, akartam vele legalább egy paprikás krumplit készíteni, de az első kóstolás után rájöttem: csak kenyérrel! Így lett reggeli kolbász a neve.
Összetevők:
- egy kiló sertéslapocka
- fél kiló kemény hátszalonna
- húsz gramm só
- százötven gramm tisztított hagyma
- négy teáskanál füstölt paprika
- egy mokkáskanál köménymag
- két mokkáskanál majoránna
- egy hosszú bors, vagy más delikát fekete bors
- két közepes gerezd fokhagyma
A húst kiinaztam, felaprítottam. Ilyen kis mennyiségnél nem feltétlenül veszem elő a darálót. Ha előbb végzek az aprítással, mint a darálással és a daráló kitakarításával, akkor egyértelmű, hogy az aprítás mellett döntök. A kolbász szempontjából még jobb is, mert biztos nincs összetörve a hús. A hátszalonnát fél-egy centis kockákra vágtam. A hagymát apróra vágtam, majd kevés disznózsíron megfonnyasztottam. A végén hozzáadtam az apróra vágott fokhagymát is. A darabos fűszereket a nagy szemű só segítségével megtörtem mozsárban. A köménymagot ugyan nehéz törni, de az illata egészen varázslatos az előre megőrölthöz képest. Ezeket mind alaposan összegyúrtam, majd a hűtőbe tettem nyolc órára. Ez idő alatt a kolbásztöltőt is alaposan lehűtöttem. Ez után a másik receptnél megismert módon előkészítettem a belet, majd megtöltöttem a kolbászokat. Sütésnél ebből is alig szivárgott zsír, vagy egyáltalán bármi. Minden szaft benne maradt a kolbászban. Persze kirepedt, mert túl feszesre töltöttem, de hát ez a gyakorlat hiányából fakad. Van akinek ez túl darabos lehet, az aprítsa kisebbre a húst és a szalonnát! Persze a kenyér helyett jó lehet natúr héjában sült krumplival is.
